Honnan tudhatod, hogy ideje lenne már eljegyeznetek egymást? Egyáltalán létezik megfelelő időzítés?
2021-03-29  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Az eljegyzés az egyik legszebb párkapcsolati pillanat, amelyet két ember együtt átélhet. Egyet jelent a szerelem kinyilatkoztatásával és az elköteleződés ígéretével, talán a legnagyobb lépés a közös jövő megalapozása felé. De honnan tudhatod, hogy mikor jön el az ideje? És azt miből fogod érezni, hogy Neked való-e a házasság?

Mindannyian ismerünk olyan párokat, akik már évek óta boldogok egymás mellett, mindenféle papír nélkül. Talán többször is elgondolkodtál már rajta, hogy vajon miért nem léptek tovább a kapcsolat egy magasabb, hivatalos szintjére. Ugyanakkor biztosan vannak olyan párok is a környezetedben, akik mindössze pár hónapnyi ismeretség után eljegyezték egymást, és amely szerinted elhamarkodott döntés volt.

De meddig van korán, és mikor mondhatjuk, hogy már túl sokat várt valaki?

Valójában létezik megfelelő időzítés egy eljegyzésre?

Ha röviden szeretnénk megválaszolni ezt a kérdést, akkor azt kell, hogy mondjuk: nem. Nincs egyetlen tökéletes pillanat, ameddig mindenképpen várnod kell. Egy kapcsolatot nem mérhetünk hetekben vagy hónapokban, sokkal fontosabb, hogy milyen fejlettségi szinten tart két ember viszonya és elkötelezettsége.

Minden kapcsolatnak megvannak a saját mérföldkövei, amelyeket együtt kell a párnak átélni és megtapasztalni. De ezek a közös élmények nem köthetők semmilyen konkrét időponthoz, hiszen minden kapcsolat egyedi és megismételhetetlen.

Melyek ezek a mérföldkövek?
Olvass tovább, és megismerheted őket. Utána pedig már könnyebben eldöntheted, hogy a Te párkapcsolatod vajon melyik szinten tart.

Közös állásponton vagytok

Képesek vagytok bármiről nyíltan és őszintén beszélni egymással. Hasonlóan képzelitek el a jövőt együtt. Életbevágóan fontos, hogy előzetesen megegyezzetek pénzügyi, szakmai, és persze családalapítással kapcsolatos témákban, és hogy össze tudjátok hangolni az álmaitokat, legfontosabb céljaitokat.
Ezek a témák nagyon komoly dolgok, de egy házasság is komoly elköteleződés. Egy egészséges, és jól működő kapcsolatban nem okozhat problémát ilyen nehéz témákról beszélgetni. Sőt! Nem kell megvárnod a házasságot, hogy esetleg kiderüljön milyen óriási szakadék tátong kettőtök elvárásai között.

Tudtok egymással vitázni

Még a legboldogabb párok is összekapnak néha. Az egyet nem értés nem feltétlenül rossz dolog, ha egymás felé tisztelettel vagytok, és elfogadjátok, hogy nem mindenben egyezik a véleményetek. Egy-egy vita során sokat tanulhattok a másikról, és a közös életről, ezáltal együtt fejlődhettek. Ha kialakul egy konfliktus helyzet, akkor egy jól működő pár képes a helyén kezelni a dolgokat, és együtt keresni a megoldást. Ha Ti már eljutottatok erre a szintre, akkor valószínűleg készen álltok a házasságra is.

Együtt laktok

Hol van már az az idő, amikor az összeköltözéssel várni kellett a házasságkötésig. Szerencsére ma már nincsenek ilyen szigorú normák, így minden párnak lehetősége van kipróbálni a közös életet még a komolyabb elköteleződés előtt. Ennek során jobban kiismerhetitek egymást, és gyorsabban kiderül, hogy jól működtök-e együtt. Ha ezt nem tennétek meg, akkor számtalan problémával találhatnátok szembe magatokat később, a házasság megkötése után.

Ezt is olvasd el! - Hogyan érd el, hogy ne csak egy futó kaland legyél?

Felkészültetek rosszabb időkre is

Szerencsére nem törvényszerű, hogy minden pár átéljen egy tragikusabb történést, de előfordulhat. Ha sikerül közösen átvészelniük, akkor sokkal felkészültebbek lesznek egy jövőbeni nem várt nehézségre.
Ha azon gondolkozol, hogy eljött-e az ideje köztetek egy eljegyzésnek, akkor csak idézd vissza, hogy kerültetek-e már olyan helyzetbe, amikor egymást kellett támogatnotok egy probléma megoldásában, vagy egy tragédia túlélésében. Ha igen, akkor hogyan érezted magad? Teljes mellszélességgel kiálltatok egymás mellett? Egy házasság hosszú időre szól, amely alatt bármi megtörténhet, sok jó, de sok rossz is, jobb felkészülni rá.

Nem ugrotok fejest dolgokba

Nincs előre meghatározott idő, hogy mit mikor kell megtennetek. Általános vélekedés azonban, hogy érdemes várni legalább 3-4 hónapot, mert egy kapcsolat kezdete mindig izgalmas és szenvedélyes, még alig ismeritek egymást, és két lábbal a föld felett jártok. Ebből a viszonyból ilyenkor még bármi lehet. Egy életre szóló szerelem, de sajnos egy óriási csalódás is. Még mielőtt elköteleződnél, nem árt megbizonyosodnod róla, hogy az érzelmeitek valósak, és már nem vakít el a kezdeti rózsaszín köd.

Sajnos egy házasság sikere nem azon fog múlni, hogy mennyit vártok az eljegyzéssel, 6 hónapot vagy 5 évet. Sokkal inkább attól függ, hogy a köztetek lévő kapcsolat milyen fejlettségi szinten áll, hogyan tudtok együtt működni, és mennyire vagytok elkötelezettek egymás iránt. Felkészültetek-e jóra és rossza egyaránt, és persze mindketten ugyanazt akarjátok-e?