Hogyan érd el, hogy ne csak egy futó kaland legyél?
Legtöbbünk életében eljön az a pillanat, amikor már nem csupán egyéjszakás viszonyokra vágyunk. Főleg akkor, ha az utóbbi időben egyik partner karjából kerültél a másikba, beleeshetsz abba a hibába, hogy azt hiszed, talán nem is érdemelsz többet senkitől, egy komoly kapcsolathoz nem vagy elég jó. Természetesen ez biztosan nem igaz, és szerencsére tehetsz is azért, hogy a következő kapcsolatod már ne egy futó kaland legyen.
Az alábbi 8 tanács Neked is segíthet egy igazi kapcsolat megteremtésében!
1. Már az elején tisztázd, hogy milyen kapcsolatot keresel.
Az emberek többsége nem teszi ezt meg, amikor egy új partnerrel találkozik. Félnek attól, hogy túlságosan rámenősnek tűnnek, és ezért a másik esetleg visszautasítja őket. De pont ezért kell mégis nyílt lapokkal játszani, mert minél több időt töltesz egy olyan emberrel, aki még egyáltalán nem áll készen egy komoly kapcsolatra, és minél több energiát fektetsz abba, hogy ezt megváltoztasd, azzal csak elveszed saját magadtól a lehetőségét annak, hogy inkább a megfelelő párt keresd és találd meg.
2. Ismerd fel, hogy a partnered mit akar valójában.
Még ha nem is mondjátok ki nyíltan, hogy együtt jártok, akkor is meg kell tudnod, hogy Te vagy-e az egyedüli az életében. Ha randiztok, és egyre több időt töltötök együtt, jól érzitek magatokat egymás társaságában, akkor nincs azzal semmi gond, hogy megvallod az érzéseidet iránta.
Ezt is olvasd el! - Komoly párkapcsolat, vagy csak laza randizás - mi az igazi különbség?
3. Ne tettesd kalandornak magad, csak, hogy megtartsd.
Ha egy pasi csak egy-két éjszakás szórakozást keres, akkor nem szabad csupán azért belemenned egy ilyen alkalmi kapcsolatba, mert azt reméled, hogy ha jobban megismer, majd minden megváltozik. Hidd el, nem fog. Ő csak jól akarja érezni magát, kötöttségek nélkül, és Neked kell eldöntened, hogy ez elég-e számodra, vagy inkább elfelejted őt.
4. Ne add oda magad már az első randin.
Bármennyire is erős köztetek a kémia, és bármennyire is forr körülöttetek a levegő, ha komoly kapcsolatra vágysz, akkor ellent kell állnod a kísértésnek. Ha ugyanis megteszed, akkor nagy eséllyel nem látod őt többé, mert elérte, amit akart, így már nem leszel tovább érdekes a számára.
5. Tartsd magad a saját elveidhez.
Már az elején fektess le bizonyos határokat (például nem töltöd vele az éjszakát már az első randin), és ezekhez tartsd is magad. Ha komoly kapcsolatot keresel, és nyíltan fel is vállalod ezt előtte, akkor nem az a jó megoldás, hogy a randit követő reggel mégis a ruháidat keresgéled a lakásán. Ezek után komolytalannak és hiteltelennek fogsz számára tűnni, aki bármire kapható, akármit is állítottál eddig magadról.
6. Győződj meg róla, hogy tényleg kétoldalú-e a kapcsolat.
Egy igazi kapcsolatban sosem csak az egyik fél a kezdeményező, hanem kölcsönös a dolog. A férfiak is szeretik érezni, hogy a párjuk akarja őket, de azért túlzásba sem szabad esned. Sose tűnj olyannak, aki bármikor elérhető a számára, amikor csak szórakozni támad kedve, törekedj egy egészséges egyensúlyra.
7. Ne hangoztasd a függetlenségedet.
Ha úgy kezded már az első randin, hogy Te egy független nő vagy, és nincs szükséged egy férfi támogatására sem a teljes élethez, akkor az visszaüthet. Amikor megtetszik valaki, és egy hosszú távú kapcsolatot is el tudnál mellette képzelni, akkor fel kell vállalnod az érzéseidet. Bármennyire is jogosan lehetsz ugyanis büszke mindarra, amit egyedül elértél, ugyanez el is riaszthatja a pasikat. Ha úgy teszel, mint akinek csak szórakozásra kell egy férfi, akkor nem is fogsz tőlük többet kapni.
8. Légy tisztában a saját értékeiddel.
A randizás és egy párkapcsolat a legjobb mércéje a saját önértékelésünknek. Ha önbizalomhiánnyal küzdesz, akkor sokkal könnyebben esel abba a csapdába, hogy bármilyen kapcsolatba belemész, mert örülsz, hogy egyáltalán valaki észrevett. Ez viszont egy ördögi körhöz vezet, mert több futó kaland után már nem is mered gondolni sem, hogy esetleg többet érdemelnél. Ugyanakkor egy laza viszonyból is lehet több, ha jól érzitek magatokat egymás társaságában, és ha hajlandóak vagytok kicsit többet tenni a kapcsolatért, mint eddig.
Ha a partnered is nyitott erre, akkor az már egy jó jel. Ha viszont elzárkózik attól, hogy magasabb szintre emeljétek a kapcsolatot, akkor Neked kell erősnek lenned, és elengedned a kezét. Hidd el ennél Te is többet érsz, csak még nem találtad meg hozzá a megfelelő társat.