Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás Bécsben romantikáztak
2020-02-25  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Ausztriába szökött egy romantikus hétvégére Várkonyi Andrea (45) és Zsidró Tamás (56). A sztárpár kikapcsolódásra vágyott, ezért Bécsbe utaztak, hogy távol a rajongók érdeklődésétől kettesben lehessenek. A Blikk egy ott élő szemfüles olvasó-riportere azonban észrevette a kézen fogva sétáló szerelmeseket, akik szombat este éppen az egyik luxusszállodába tartottak.


– Először csak arra lettem figyelmes, mennyire csinos az a hölgy, aki előttem sétál a párjával. Sugárzott a boldogságtól, szinte itta kedvese szavait. Csak egy kis idő múlva jöttem rá, hogy kik is ők valójában – kezdte a Blikknek egy Bécsben élő olvasója, aki a párjával szintén arra gyalogolt, amerre az andalgó sztárpár.

– Majdnem tíz percig sétáltunk utánuk, mivel nekünk is éppen arra volt dolgunk. Zsidró Tamás folyamatosan magyarázott, de nem rossz értelemben, és valamit a jövőről beszéltek. Nem akartunk hallgatózni, de mivel azt gondolhatták, osztrákok vagyunk, így nem sugdolóztak, és hosszasan beszéltek a jövőről, valamit nagyon terveztek. Szinte végig fogták egymás kezét, még csókot is váltottak, egy kicsit olyanok voltak, mint a szerelmes kamaszok, jó volt őket így látni – árulta el a Blikk olvasója.

 

A Blikknek Andrea egyik barátnője mesélt arról, hogy viszonylag rövid idő alatt mennyire komolyra fordult a tévés és a sztárfodrász kapcsolata.

– Alig négy hónapja kezdtek randizni, mégis már az összeköltözés is szóba került. Ha Tomin múlna, már egy helyre járnának haza, de Andinak szem előtt kell tartania a kislányát, Nórit is, aki bár nagyon bírja Tamást, talán még korai lenne, ha újra költözés lenne az életében – mondta a Blikknek a tévés egyik barátnője, akit Andrea a romantikus út részleteibe is beavatott.

– Itthon alig tudnak úgy elmenni egy étterembe vagy moziba, hogy ne ismerné fel őket mindenki, ezért is gondoltak arra, Bécsbe mennek. Pár óra alatt ott vannak, és teljes a nyugalmuk, hiszen kint senki nem ismeri őket, így nem kell vigyázniuk minden mozdulatukra, vagy arra, hogy mit mondanak. Egyszerű, hétköznapi emberek lehetnek kint, amire mind a ketten nagyon vágynak.

Már a közösségi oldalakon sem titkolják tovább, hogy egy párt alkotnak. Andrea vasárnap Bécsből posztolt képet, míg pár napja Tamás a tévés képe alatt vallott neki szerelmet, amelyre Andrea válasza az volt, hogy ő is szereti a fodrászt, valamint szívecskéket is küldtek egymásnak.


Forrás: Blikk