Sáfrány Emesét eljegyezte szerelme
2021-03-21  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Nemrégiben derült ki, hogy Sáfrány Emese és párja, Hornyák Ádám első gyermeküket várják. Most azonban egy újabb örömhírről számoltak be Instagramon, méghozzá arról, hogy eljegyezték egymást.

Emese a Tényeknek mesélte el, hogyan történt pontosan a lánykérés.

„Szuper szervezés, nagy meglepetés volt. Ádám a legkreatívabb módon oldotta meg, hogy ez életem legszebb emléke legyen. Elcsalt az ösküi kerektemplom belsejébe, ahol levetített egy filmet a közös emlékeinkről, majd egy szép beszéd keretében feltette a nagy kérdést: akarok-e életem végéig a társa lenni. Miután igent mondtam, kinyitotta a templom ajtaját, ami mögött ott álltak a szülők és édesapámtól is kikért, ahogy illik” – mesélte Emese a Tényeknek.

Forrás: Blikk