Hajdú Péterben menyasszonya szerelmükről vallott
2021-03-22  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Hajdú Péter és párja, Eszter nemcsak az életben társak, de a munkájuk is közös. A szerelemesek tényleg megtalálták a másikban azt, amit mindig is kerestek, sugárzó boldogságukat pedig le sem tagadhatnák.

 

Hajdú a Life TV és Ozone TV vezérigazgatójaként dolgozik, míg Eszter az Ébredj velünknek és a Brékingnek a főszerkesztője. Elárulták, nagyon jól megy nekik a közös munka, még csak súrlódások sincsenek köztük.

„Mindig is nagy lelkesedéssel, a legjobb tudásom szerint végeztem a munkámat. Most sem szerettem volna, hogy az alapján ítélnek meg, kinek a párja vagyok, hanem ahogy dolgozom. Kapok Petitől jó tanácsokat, de a saját harcomat én vívom meg” – fogalmazott Eszti.

Bár a lány jól tud főzni, állítása szerint Péter leszoktatta róla, mondván, neki van egy étterme, ezért a párjának nem szükséges főznie. A gerlepár azonban a karantén óta rászokott a közös főzőcskézésre: készítettek már tésztát, rántott húst, almás pitét, vagy éppen tiramisut.

Péter tavaly ősszel kérte meg barátnője kezét, de a vírus miatt képlékeny, mikor tudják megtartani a ceremóniát.

„Egy biztos, babonából augusztusban biztos nem lesz! Akkor volt a szüleim esküvője, elváltak. Akkor volt az én esküvőm, én is elváltam. Azt mondom, hogy 2022. december 31-ig valamikor megtartjuk. Ebben benne van, hogy most ősszel összeházasodunk, de az is, hogy csak jövő nyáron” – mondta Péter.

A pár decemberben átesett első közös traumáján is: Eszter elvesztette párhetes magzatát, és csupán a szerencsén múlott, hogy túlélte a vetélést. Elárulták, ezután is lehet természetes úton gyerekük, amire már nagyon vágynak.

Szerencsére a 25 éves Eszter szülei elfogadták a 20 évvel idősebb Pétert lányuk párjául, és a tévés édesanyja és gyermekei is megszerették Esztit. A lány elmondta: barátkozni akart a gyerekekkel, és nem nevelni őket - nagyon jól tudnak együttműködni egy szeretetteljes közösségként.

"Tökéletesen megtaláltam a páromat az élet minden területén. Peti tényleg a legjobb barátom, neki mondok el mindent először, de ugyanúgy a szerelmem, a szeretőm és a párom is" - mesélte párjáról Eszter a Best Magazinnak adott interjúban.

Forrás: Blikk