Új kapcsolatáról vallott Szegedi Fecsó
2021-03-21  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Szegedi Fecsó és új párja, Bea jól kijönnek, együtt tervezik a jövőt, de az összeköltözés egyelőre várat magára.

Fecsó egy közösségi platformon írt rá jelenlegi párjára, Beára, aki sokáig nem is válaszolt neki. Ennek ellenére később mégis egymásra találtak, mostanra pedig már a gyerekeik is megismerkedtek egymással.

„Azt szeretem a Beában, hogy nagyon gyakorlatias, illetve, hogy nagyon vagány és laza a felfogása. Tehát nem csak a párom, hanem a haverom is” – nyilatkozta Fecsó az RTL Klub Fókusz című műsorában.

A pár gyermekei jól kijönnek egymással, a hétvégéket mindig együtt töltik, mint egy nagy, boldog család. A koronavírus miatt azonban nincsenek közös programjaik, így a négy fal között találják fel magukat.

Mint azt elárulták, az összeköltözést egyelőre nem tervezik, mivel szokniuk kell a gyerekzajt és a kialakult helyzetet.


Forrás: Blikk