Kulcsár Edina leleplezte rapper párját
2022-10-15  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Még egy éve sem alkotnak egy párt, de máris sikerült összecsiszolódnia Kulcsár Edinának és Varga Márknak, vagyis G.w.M-nek. Olyannyira, hogy hamarosan a Párharc című műsorban is bizonyíthatják, mennyire közös máris a gondolkodásuk.

Pedig amikor összejöttek, rengeteg támadást kellett kiállniuk, sokan csak múló románcnak, egyszerű fellángolásnak vélték kapcsolatukat. Alaposan rácáfoltak minden rosszízű megjegyzésre, hiszen Edina már a közös babájukat is a szíve alatt hordja.

"Bár még egy éve sincs, hogy egy párt alkotunk, mégis elmondhatom, hogy máris rengeteget változtam Edina mellett. Lenyugodtam, sokkal kevesebb a balhé körülöttem. És ezt nem Edina kérte, egyszerűen ezt teszi a szerelem. Fellépés után már nem indulok a haverokkal tovább szórakozni, sietek inkább haza. Van, aki örül, hogy felelősségteljesebben viselkedem, van, aki még emészti a változást" - mesélte G.w.M a Story magazinnak.

Ahogy párja, úgy Edina is lenyugodott, lejjebb adott az üzletasszony mivoltából, már a közösségi médiában sem olyan aktív.

"Amióta várandós vagyok, máshová került a fókusz. Jelenleg abból áll az életem, hogy készülök a gyermekünk érkezésére. És a szerelmemmel, nem utolsósorban a gyerekeimmel vagyok. Ezeket az együtt töltött időket szeretem maximálisan megélni. Márk nagyon óv engem, talán túlságosan is. Még egy nehezebb szatyrot sem emelhetek meg - mondta nevetve Edina. - Nem mondom, hogy nem esik jól ez az óriási odafigyelés, de még szoknom kell."