Vitray Tamás új felesége opera-énekesnő
Vitray Tamás, a hazai televíziózás élő legendája 91 évesen állt oltár elé a szerelmével, s immár negyedszer mondta ki a boldogító igent: ezúttal Évával, akivel kezdetben csak szomszédok voltak.
A 91 esztendős televíziós vidéken, egy bensőséges ceremónia során kötötte össze az életét Vitray-Ivens Évával, akit ma mutatott meg először a nagy nyilvánosság előtt.
Elárulták, hogy szomszédok voltak, így ismerték meg egymást, majd munkakapcsolat alakult ki köztük. Éva ugyanis opera-énekesnő, aki segített Vitray műsorának készítésében. Az RTL Fókusz stábjának otthonukban meséltek arról, hogyan szerettek egymásba.
„Csak köszöngettünk egymásnak egy darabig. A fordulat igazából a Csakazértis! című műsorom készítésekor jött, mert kerestem valakit, aki gyártaná azt. A professzionálisak, az igazi jók nem értek rá, Éva pedig akkor éppen szabadon volt. Ő nem tévés, de ismeri a színház világát, az a mestersége, hivatása, ezért megkérdeztem, nem akar-e gyártásvezető lenni. Akart” – emlékezett vissza a tévés legenda.
És akkor egyszer csak megtörtént az ajtóban.... Kikísértem, majd mondtam: beléd szerettem!
Éva is megszólalt a kapcsolatukról.
„Amikor Tamás ideköltözött, 2019-ben, én már itt laktam, és itt találkoztunk, bár ismertük egymást több mint 35 éve. Találkoztunk fogadásokon, előadásokon... távolról követtük egymást. Rajta nőttem fel, mint mindenki ebben az országban. Ő a Vitray Tamás. Itt találkoztunk 2019-ben, és ahogy ő is mondta, szomszédok voltunk. Amikor indult a Csakazértis!, volt egy ilyen gondolat, hogy mi lenne ha segítenék, ha együtt dolgoznánk. És így történt. A többi pedig úgy, ahogy ő elmondta. Róla nem lehet olyat mondani, amit egy ország ne ismerne. Ő pontosan olyan, amilyen. Hiteles, ami lejött a televízióból vagy most a YouTube-csatornán a műsorban, ő ilyen” – mondta, majd hozzátette:
Ő a tökéletes férfi, azt gondolom!
A pár kedvenc elfoglaltsága az utazás és a színházba járás, ám mindkettőjüknek a gyermekeik és a család a legfontosabb.
Unoka van öt, az mind az enyém, és most jön a dédunokám is hamarosan. Évának is van két gyermeke: az egyik egy hölgy, szintén gyönyörűséges, ő ügyvéd. A másik egy kiváló fejű fiú, aki 20 éves, úgyhogy ő még tanul, de remek fickó
– mondta Vitray.