Tócsni air fryerrel
Hozzávalók:
-800 g burgonya
-1 fej hagyma
-1 db tojás
-1-2 evőkanál zsemlemorzsa
-1 ek kukorica keményitő
-0,5 teáskanál só
-0,25 teáskanál bors
Ennek a tócsninak az érdekessége, hogy liszt helyett zsemlemorzsát és kukoricakeményítőt tettem bele.
A meghámozott burgonyát lereszeljük és egy tálba tesszük, hogy levet engedjen. Közben a meghámozott hagymát is lereszeljük (vékonyra szeleteljük).
Ezután a krumpliból kézzel a levét kinyomkodjuk és tálba tesszük. Hozzáadjuk a hagymát, a zsemlemorzsát, sót, borsot, kukoricakeményítőt. Hozzáadjuk a tojást is, majd alaposan összedolgozzuk és ismét pár percig állni hagyjuk. Ha esetleg levet engedett, mehet hozzá egy kis zsemlemorzsa.
A krumplis keveréket nyolc felé osztjuk. (Én két módon sütöttem meg az air fryerben, sütőpapír nélkül, illetve sütőpapíton. Előbbinél beleszorulhat néhány krumpliszál a rács közé, és jobban meg is éghet, a második változatnál szépen megsüthető, de tovább tart.)
Az első adagnál a rácsot és a röszti pogácsákat is alaposan lefújjuk olajjal, úgy tesszük az air fryerbe, amiben 180 fokon 13 percig sütjük.
A második adagnál a sütőpapírt és a röszlit is lefújjuk olajjal (előtte egy kicsit le tudjuk lapogatni a halmokat) és 180 fokon 16 percig sütjük. Mivel a sütőpapír védte a légáramlattól, nem lett olyan ropogós a széle, ezért a papírt kivesszük alóla és visszatesszük további öt percre.
Természetesen, akinek nincs air fryere, sütőben is megsütheti egy sütőpapírral bélelt tepsiben a tócsnikat.