Széphalmi Juliskát megviselte a válás
2022-06-15  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Széphalmi Juliska nemrégiben vált el hivatalosan is Sánta Lászlótól. A kisfiukat, Lacikát azóta közösen nevelik, egyedülálló anyaként azonban nem egyszerű az élet a mindennapokban, ráadásul a táncművészt a válás nagyon megviselte. Mindezekről mesélt a RTL Reggeliben.

 

Széphalmi Juliskának újra kellett terveznie az életét minden szempontból. Az utóbbi időszak nem csupán lelkileg, de testileg is megviselte, ugyanis keresztszalag-szakadása miatt hét hónapig nem állhatott színpadra, ezért mostanában sokat volt otthon a kisfiával, ami sok mindenben felnyitotta a szemét.

„Rádöbbentem, mennyi mindent hagytam ki. Most 11 hónapot otthon voltam, így végre sokkal több időt tudtunk együtt tölteni Lacikával” – mesélte a táncosnő, majd rátért arra is, hogy egyedülálló anyaként nem egyszerűek a mindennapok.

„Tavaly realizáltam, hogy ez nem kis kihívás. Mind az anyagiakat, mind a körülményeket megteremteni úgy, hogy a gyerek ne sérüljön, nem kis feladat. Most a hosszú rehabilitáció alatt tudatosult bennem, hogy sokkal több időt kellene Lacikával együtt töltenem, mert az idő gyorsan szalad” – mondta Juliska a Reggeliben, majd elmesélte azt is, hogy jelenleg fele-fele felügyelettel nevelik a kisfiukat volt férjével, Sánta Lacival.

"Fele-fele felügyelet van nálunk, de ez a színház miatt nem teljesen megoldható mindig. Van, hogy naponta cseréljük a gyereket, ami ijesztő lehet sokak számára, de mi régen is így éltük az életünket, csak most épp nem egy helyen lakunk. A logisztika azonban nagy kihívás a mai napig"– mondta a táncosnő, aki bevallotta azt is, hogy még mindig nincs teljesen túl a váláson.

„Én még mindig benne vagyok a gyászban, úgy látszik, nekem több időre van szükségem ehhez. De nyilván szeretnék egyszer újra egy családban élni, új párra találni. Nem akarok örökre egyedül maradni, de úgy érzem, még egy kis időre van szükségem, hogy helyre tegyem magamban a dolgokat” – mondta Juliska.


Forrás: Blikk