Shane Tusupék első közös karácsonyukra készülnek
Shane Tusup és menyasszonya, Nagy Viktória Zoé fürdenek a boldogságban. Hiszen idén már hárman ünnepelnek karácsonykor, nem is akárhogyan. Repül az idő, szemük fénye, a kis Aurora már hét hónapos, a pár elárulta, hogy a félig magyar, félig amerikai származású kislánynak mindkét kultúrából kijut majd az ünnepek alatt.
Igazi karácsonyi hangulatban van Shane Tusup és menyasszonya, Nagy Viktória Zoé. A jegyesek lázasan készülnek első karácsonyukra kislányukkal Aurorával, akinek a magyar és az amerikai szokásokból is jut bőven az ünnepek alatt. A csöppség édesanyja mesélt a karácsonyi terveikről.
"Mivel Aurora félig magyar, félig amerikai származású, szeretnénk, ha mindkét nemzet ünnepi hagyományait a magáénak tudná. Úgyhogy nálunk 24-én reggel jön az amerikai Mikulás és a magyar Jézuska is, egyszerre. Ilyenkor bontjuk az ajándékokat, ami a kandalló felett lógó csizmákkal kezdődik, amikben vicces kis apróságokat teszünk egymásnak, majd a fa alatti meglepetésekkel folytatjuk" - kezdte a lapnak Shane Tusup menyasszonya.
Nagy Viktória Zoé elárulta, hogy az ünnepi menün szerepelnek majd az igazi magyar ízek, de vőlegénye vegán étrendjére is odafigyelnek. Továbbá arra is fény derül, hogy a jegyesek nem igazán kapcsolják be a tévét ebben az időben, inkább a társasjátékok szerelmesei közé tartoznak. És ugyan ismerik a magyarok kedvenc karácsonyi filmjét, a Reszkessetek, betörők!-et, ám az ő életükben nem játszik akkora szerepet. Ha pedig karácsonyi klasszikus, akkor a Grincs a kedvencük.
Shane Tusup és kislánya elválaszthatatlanok
Aurora édesanyja abba is beavatta a lap olvasóit, hogy a kötelék kislánya és vőlegénye között páratlan.
"Shane olyan típusú apuka, aki szeretné kivenni a részét mindenből, ami a kislányunkkal kapcsolatos. A munka ma is fontos része az életének, de fürdetésre például biztosan hazaér. Az egy szent és sérthetetlen közös program. Mindemellett, amikor csak ideje van, játszik vele, mesél Aurorának. Tényleg nagyon jó apuka" - mesélte Viki mosollyal az arcán, aki ma is úgy érzi: jól választott partnert - "Shane annyi szeretet és törődést ad nekünk, amiről korábban álmodni sem mertem volna. Úgyhogy én is csak meg tudom erősíteni, hogy ez életem legboldogabb karácsonya."
Sokáig hittem a Jézuskában, ahogy egyébként Shane is, és ha ma is kívánhatnék, azt szeretném, hogy minden maradjon így, ahogy most van, és akkor örökké boldogok leszünk.