Puskás Peti nem adta fel az udvarlást
Puskás Peti a Mém over műsorában árulta el, hogy 7 hónapig ostromolta Dallos Bogit, mielőtt összejöttek, s az énekesnő annak idején ezt észre sem vette.
A VIASAT3 Mém over című műsorának második adásában Puskás Peti elmesélte, hogy harmóniát sugárzó, boldog házasságuk korántsem indult könnyen. Ugyanis abban az időben, amikor Peti kitartóan csapta a szelet Boginak, ez fel sem tűnt a fiatal énekesnőnek.
Puskás Peti megosztott egy olyan történetet is az udvarlás időszakából, amikor is Bogi invitálására Győrbe utazott egy esküvőre – egy sofőrbarátja segítette ki –, a pár pedig azt hitte, Peti a meglepetés vendég a lagzin, így énekelt is egyet, majd odament Bogihoz, hogy megcsókolja, de csók helyett egy „jó éjszakát”-tal kellett beérnie.
„7 hónapot udvaroltam” – mondta az énekes, aki hozzátette: a kedvese ebből mindössze annyit fogott fel, hogy Peti egy szupportív személyiség, de nem esett le neki, hogy a férfi udvarol neki.
A pár végül 2019-ben összejött, azóta pedig nagyon boldogok: 2021-ben egybekeltek, majd két évvel később, 2023 szeptemberében megszületett azelső gyermekük, Ábel.