Nem hittem, de sikerült...
2016-08-28  /  Szerző:   /   Szerelem A következő cikkben Kata & Laci sikertörténetével ismerkedhettek meg, amit a Randivonalnak köszönhetnek!

sikertörténet

A mi történetünk kissé sorszerűnek mondható… Amikor regisztráltam a Randivonalra, nem hittem benne, hogy itt fogom megtalálni a páromat, de gondoltam talán egy próbát megér. Úgy döntöttem, egy hónapot adok, aztán törlöm magam az oldalról. Már másnap sokan írtak nekem, amire egyáltalán nem számítottam. Nem mintha nagy baj lett volna az önértékelésemmel. Párom már ebben az első körben benne volt, kb. 3 hét levelezés után randiztunk először.

Az első néhány alkalom számomra nem is volt nagyon meggyőző, de gondoltam adok még egy kis időt ennek a történetnek. Laci akkor még csendesebb oldalát mutatta, én meg eléggé nyitott vagyok, ezért kétkedve fogadtam, hogy ebből lesz valami komolyabb kapcsolat.

A randik során nagy nehezen megtört a jég, és a párom kezdett nyitottabb lenni. Nagyon örültem, mert már kezdtem feladni a reményt. Ahogy egyre többet találkoztunk, rájöttem, hogy tud ő vicces is lenni és a csendes külső értékes, és nagyon szerethető belsőt takar. Épp egy év telt el, mióta megismertük egymást, most a közös jövőnket tervezgetjük.

Kata és Laci

Mindketten hálásak vagyunk, hogy az élet összehozott minket - no meg a Randivonal!

Saját tapasztalatom alapján úgy gondolom, hogy egy esélyt érdemes adni, mert soha nem tudhatod, hol találkozol az igazival. Én sem hittem, de sikerült! :)

Kata & Laci