Újra rátalált a szerelem Zentai Mercire
2026-11-03  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Úgy tűnik, végre megtalálta a boldogságot a Házasság első látásra egykori szereplője, Zentai Mercédesz. A fiatal nő először mutatta meg új párját, Borist, akivel már közel egy éve alkot egy párt, ráadásul fél év után össze is költöztek. A férfit nemcsak Merci, hanem a családja is hamar a szívébe zárta.

Zentai Mercédesz a Házasság első látásra negyedik évadában tűnt fel, ahol Bakonyi Renátóval kötötte össze az életét. A kapcsolatuk azonban nem bizonyult tartósnak: a műsorban megismert házasságuk kevesebb mint egy hónap alatt válással végződött. A szakítás után Renátó Megyeri Lívia felé kezdett közeledni, ami a szereplők között több konfliktust is szült.

Merci azóta azonban továbblépett, és mostanra ismét boldog párkapcsolatban él. A fiatal nő az Aktív műsorában mesélt arról, hogyan alakult az élete a forgatások óta, és azt is elárulta, hogy már a kedvesét is megmutathatja a nyilvánosságnak.

Már az összeköltözésen is túl vannak

A 25 éves Merci egy baráti társaságban ismerkedett meg szerelmével, a szlovák származású Borisszal. Elmondása szerint a kapcsolatuk szilveszterkor fordult komolyabbra, amikor mindketten rájöttek, hogy több van közöttük barátságnál.

– Most már vállalhatom, hogy boldog kapcsolatban élek! Már lassan egy éve vagyunk együtt, ez szilveszterkor alakult így és akkor jöttünk rá, hogy köztünk több van – mesélte Merci, aki azt is elárulta, hogy nem sokáig vártak az összeköltözéssel.

– Fél év után összeköltöztünk, mert éreztük azt, hogy érdemes megpróbálni együtt – fogalmazott.

A fiatal nő édesapja, László szintén hamar megkedvelte Borist. Sőt, kifejezetten jó véleménnyel van lánya választottjáról, akivel szerinte Merci kiegyensúlyozottabb, mint korábban.

– Boris mellett meg van nyugodva, kiegyensúlyozott, szerintem nagyon harmonikus a kapcsolatuk. Én nagyon örülök az eddigieket látván, Merci a helyén van, látom, hogy Boris is tisztelettel bánik vele, szépen beszél, szereti” – mondta László.

Az édesapa azt is elárulta, hogy már-már családtagként tekint a fiatal férfira.

– Nekünk Borisszal nagyon jó a kapcsolatunk, mondhatnám, a fiam – tette hozzá.

A nagymama azt hitte, Merci édesapja lépett be az ajtón

A családtagoknak egy másik dolog is feltűnt: Boris és Merci édesapja ugyanis meglepően hasonlítanak egymásra. A fiatal nő szerint a hasonlóság annyira szembetűnő, hogy még a nagymamáját is sikerült megtéveszteniük.

– Átmentünk mamához, és amikor belépett a lakásba, azt hitte, hogy apa az. Így vettük észre, hogy elkezdték mondani a családtagjaim, barátaim, hogy amúgy nagyon hasonlítanak! – mesélte nevetve Merci.

A hasonlóság mellett az is kiderült, hogy Boris és László között valóban szoros kapcsolat alakult ki. A fiatal férfi szintén szeretettel beszélt párja édesapjáról, akitől sok támogatást kap.

– Nagyon jó a kapcsolatunk, nagyon szeretem őt! Sokszor járunk edzeni, motivál engem, példakép számomra – fogalmazott Boris.

Úgy tűnik, Merci ezúttal nemcsak a szerelemben találta meg a számításait, hanem a családja is örömmel fogadta új párját.