Nagy tervekről vallott Lukács Miki
Lukács Miki napok óta éjt nappallá téve dolgozik párjával, Alexával közös új otthonukon, hisz november elsején már be is kell költözniük. Ezt követően azonban már csak a baba érkezésére fókuszálnak.
Lukács Miki és Peller Anna válását hamarosan hivatalosan is kimondják.
Miki tervezi, hogy két kutyáját is átköltözteti új, budapesti otthonukba.
Lukács Miki hatalmas meglepetést okozott néhány hete azzal, hogy közösségi oldalára feltöltött egy fotót új kedvesével, amihez a „baby loading”, azaz "baba töltődik" feliratot fűzte. Miki nemrég a Palikék Világa Ilyen az élet című műsorban maga is elismerte, hogy – noha gyorsan érkezett hozzájuk a bébi - boldogabbak nem is lehetnének.
- Viszonylag sok mindent megéltünk és átéltünk együtt, mert nagyon intenzív volt a kapcsolatunk eleje, egészen az áldott állapotba való kerülésig, ami igen, öt hónapot jelentett. Tényleg mondhatjuk, hogy hamar, de igazából aminek ki kellett derülnie öt hónap alatt, az szerintem mind kiderült. Az ember a kor előrehaladtával, ha túl van egy hosszú házasságon, van már gyermeke és túl van sok kapcsolaton, csomó munkahelyen és akár egy életközepi válságon, akkor érdekes, hogy viszonylag könnyen el tudja dönteni, hogy akivel éppen találkozik, azzal érdemes-e építeni kapcsolatot, érdemes-e belefektetni az energiát, szeretetet és egy csomó odaadást, türelmet – mesélte a műsorban Miki, aki azt is elárulta, most éppen rengeteg munkával telnek a napjai, hisz egy komplett otthont kell berendeznie.
Noha egykori, Peller Annával közös otthonukat - ahol jelenleg egyikük sem él - naponta látogatja a kutyái miatt, hamarosan Budapesten rendezkednek be kedvesével és ide érkezik jövő januárban a kisfiuk is.
- Lelkesen magamra vállaltam a bútorok beszerzését és összeszerelését, de nem gondoltam volna, hogy ez ennyi rohangálással, szállítással és szereléssel jár – sóhajtott nevetve a tévés, hozzátéve, a család és a barátok rengeteget segítenek neki, sőt, még Peller Anna édesapja is kivette a részét a munkából, hisz továbbra is segítik egymást mindenben.
Miki és párja közös nyaraláson is volt Annával és új párjával, de 11 éves kislányuk, Annabella nevelését is teljes összhangban oldják meg. A kislány természetesen az új lakásban is kap egy szobát, amelyen születendő kisöccsével osztozik majd, de a tévés azt is tervezi, hogy két kutyáját is átköltözteti a budapesti otthonukba.
- Jelenleg Pilisvörösváron vannak, mindennap megyek hozzájuk, de egy trénerrel elkezdünk dolgozni azon, hogy itt, a teraszos lakásban is jól érezzék magukat. Eddig az volt a dolguk, hogy védjék a területüket, most azonban jó lenne, ha a szomszédok nem orrolnának ránk a kutyaugatás miatt. Egyébként én neveltem őket, pontosan tudják, hol a helyük a családban, a kicsi érkezése sem fog ezen változtatni – mesélt terveiről Lukács Miki, aki egyelőre nem tervez eljegyzést vagy esküvőt, hiszen hivatalosan még nem váltak el Annával. - Folyamatban van a hivatalos lezárás, ha minden jól megy, mire megszületik a baba, elvált férfi leszek. Az esküvőt még nem kezdtünk el tervezni, egyelőre a közös otthonon dolgozunk, aztán pedig ráfordulunk a babavárásra, épp elég kihívás lesz ez nekünk most azt hiszem.