Megnősült Sebeők János
2023-07-19  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Tizenhárom éve már, hogy a kétezres évek egyik legnépszerűbb írója és filozófusa, Sebeők János végleg leszámolt a nyilvánossággal és visszavonult. Azóta hallgatott, ám lapunkkal most kivételt tett: elmondta, hogy elveszítette imádott édesanyját, nemrég pedig megnősült.

A különc író július 20-án lesz hatvanöt éves; ez alkalomból kerestük Jánost, aki korábban megfordult a Big Brother VIP 1-ben, illetve gyakran tűnt fel a bulvárlapokban is, ám több mint egy évtizede a háttérbe vonult. Rövid gondolkodás után úgy döntött, megtöri a csendet, lezárva ezzel egy roppant fájdalmas időszakot, Sebeők elmúlt évei ugyanis a gyászról szóltak: tíz éve ugyanis elvesztette imádott édesanyját, a József Attila-díjas költőt, Sebők Évát.

– Édesanyám 2012. december 21-én, a maja naptár szerinti világvége napján hunyt el. A jóslat nálam helyes volt, számomra bekövetkezett a világvége, amit tíz év sötétség követett – sóhajtotta Sebeők János. – Nagyon kötődtünk egymáshoz, és csak mostanra tudtam valamelyest feldolgozni az elvesztését. Mindent elkövettem, hogy felépüljek, pszichológus segítségét kértem és öngyógyítást is folytattam. Most értem el oda, hogy képes vagyok hozzányúlni az ő szellemi hagyatékához.

Az író arról beszélt, hogy célul tűzte ki az édesanyja örökségének gondozását. Sebők Évát mindenki költőként és gyermekíróként ismerte, ám évtizedeken át lappangott a fiókjában egy regény, amit a fia szeretne kiadni.

– Irodalmi szenzáció lesz. Olyan látnoki kötet, ami tele van politikai áthallásokkal, és azt gondolom, most jött el az ideje, hogy a felszínre kerüljön – magyarázta az ismert publicista, aki az édesanyja végakaratát is teljesítette, ugyanis június 16-án feleségül vette Erikát, akivel már több mint harminc éve alkotnak egy párt.

A ceremónia szűk körű, de annál bensőségesebb volt, csak a pár és két tanú volt jelen.

– Édesanyám, aki nagyon szerette a páromat, azt akarta, hogy egyszer házasodjunk össze... megtettük. Az esküvő másik oka az volt, hogy egy olyan egészségügyi krízisbe kerültem a vesém miatt, hogy úgy tűnt, a következő hónapot sem élem meg. Szerettem volna úgy meghalni, hogy Erika az özvegyem lehessen, de szerencsére nem így lett, jobban vagyok és a házasság megédesíti a mindennapjainkat. Jó kimondani, hogy Erika a feleségem, és nem kell az embereket kijavítanunk, ha így emlegetik – mondta János.

Nem tagadja, sem fizikailag sem pszichésen nincs jó állapotban, idősebbnek érzi magát a koránál. Érzékeli, ahogy épül le a szervezete.

– Mindig is koravén srác voltam, öregebb a korombelieknél, lélekben sokkal előrébb jártam. Most is érzékelem az idő múlását, és nyomaszt, hogy a gerontológiai folyamatok a koromnál gyorsabban mennek végbe nálam. Ehhez biztos hozzájárul a rossz pszichés állapotom is – jegyezte meg. – Emészt, hogy azok a Kasszandra-jóslatok, amiket annak idején a Médium című regényemben írtam, a beteljesülés felé haladnak. Eszméletlen ütemben irtják a trópusi őserdőket, megvisel a természetpusztítás, ahogy az ukrán háború is. Olykor szükségét érzem, hogy harcoljak, felszólaljak, de már nincs meg bennem az ehhez szükséges fizikai és mentális erő.

Mint mondja, egyáltalán nem hiányzik számára a nyilvánosság.

– Ki akartam vonulni a celeblétből, mert már sok volt a szereplés. A visszavonulásomat követően egy ideig még újságíróként tevékenykedtem, de anyám halála után teljes belső száműzetésbe vonultam. Eleinte voltak még felkérések, de idővel elfogadták, hogy befejeztem. Jobban érzem magam így, már nem vagyok közszereplő, de azért jólesik, ha olykor még felismernek. Szívesen beszélgetek, szelfit viszont nem készítek – jelentette ki Sebeők János.