Marton Adrienn elmondta, miért nem bánta meg, hogy felvette férje nevét
Balira költözött a csinos műsorvezető a férjével, Edvin Martonnal, akinek annak idején a vezetéknevét is felvette. Adrienn elmondta, mindezt egy pillanatra sem bánta meg.
Miért volt fontos, hogy az esküvő után felvegye a férje, Edvin Marton nevét?
– Inkább azt mondom, természetes volt, hiszen Edvin lett az új családom, a választott családom, és büszkeséggel töltött el, hogy ezzel is jeleztem: hozzá tartozom. A Martonné Gombosi Adriennt kissé régimódinak találtam volna, holott szeretem az egyszerű dolgokat.
Nem félt attól, hogy addigra már ismert emberként – hiszen szépségkirálynő, modell volt – ezzel elveszti a korábbi énjét?
– Először is: én egy viszonylag szűk szegmensben voltam ismert, ráadásul az életemnek épp abban a szakaszában tartottam, amikor szerettem volna egy kicsit újradefiniálni magam. Az új névvel arra is volt lehetőségem, hogy a gyerekkori, fiatalkori életemet felváltsa a felnőtt életem, így az új névvel valóban jött egy új élet is, a gasztro világa.
A Gombosiak nem haragudtak, hogy elhagyta a nevét?
– A családom szeret, de tudják, hogy nagyon makacs vagyok, amit a fejembe veszek, azt véghez viszem. Persze, az érdekes lehet, hogy egy régi, akár évszázados múltra visszatekintő család esetében ez hogy működik.
Éltek Amerikában, most Balira költöztek, a Marton névvel talán könnyebb is, jól gondolom?
– Igen. És úgy tűnik, az is jó döntés volt, hogy a fiúknak is nemzetközi neveket adtunk.
Forrás: Blikk