Kulcsár Edina nagy család elé néz
2024-03-16  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Kulcsár Edina és férje, G.w.M nagy lépésekkel halad a közös életet tekintve, hiszen még csupán egy éve, hogy összeházasodtak, máris a második közös gyermeküket várják. Az egykori szépségkirálynő elárulta, hogyan éli meg a mostani várandósságát.

Február végén jelentette be Kulcsár Edina és férje, hogy ismét gyermeket várnak, s ezúttal egy kisfiú érkezik a családba. Mivel Amara még egészen pici, így sokakat meglepett, hogy máris érkezik a következő baba, ám a szülők nagyon boldogok. Edina elárulta, hogyan élte meg ezt az intenzív időszakot:

– Izgalmas évet tudhatunk magunk mögött, tele volt történésekkel. Mindketten meg vagyunk győződve arról, hogy életünk szerelmével vagyunk, emiatt sok minden magától értetődő. Amikor pár hónapja voltunk kapcsolatban, úgy éreztük, mintha tíz éve lennénk együtt, olyan tartalmasan éltük meg a hétköznapokat, és annyira egy hullámhosszon vagyunk. Olyan, mintha mindig is együtt lettünk volna. Márk mögött volt egy szép karrier, de az anyagiakat tekintve sok mindent együtt értünk el, amire büszkék vagyunk, ráadásul várandós vagyok a második közös gyermekünkkel, ami hatalmas dolog számunkra —nyilatkozta Edina. Hozzátette: régen sok támadást kaptak azért, hogy milyen autót vezetnek, miközben albérletben élnek. Ám állítása szerint mindig is volt elképzelésük arról, hogyan haladnak majd előre az életükben, s ez teljesült is.

– Mondhatni, Márk szinte mindenét otthagyta az előző kapcsolatából a gyerekek miatt, ezért sok mindent meg kellett terveznünk. Szerencsére sikerült nagyon gyorsan elérni a kitűzött céljainkat. Áprilisban lesz egy éve, hogy családi házba költöztünk. Sokkal idillibb környezet, főleg a gyerekek számára. Azóta sok mindent a nyakunkba vettünk.

Érkezik a 6. gyerek a családba

Mivel Edinának és Márknak is volt már 2-2 gyermeke az előző házasságukból, így a közös kislányukkal, Amarával már most is egy 5 fős családot alkotnak, a születendő kisfiukkal együtt pedig – akinek a nevére már utalt Edina – már 6-an lesznek. A nagy család ellenére, Edina egy cseppet sem aggódik a mostani várandóssága alatt.

– Sokan kérdezték, hogy mertem bevállalni egy újabb gyereket. Nincs bennem félelem. Az első két terhességem között rettegtem, hogyan fogom menedzselni az életemet, de akkoriban más élethelyzetben voltam

– osztotta meg Edina, majd elárulta, hogy úgy érzi, abszolút készen áll még egy gyerekre.

– Most egy napom 90 %-ában a gyerekkel vagyok. Megváltoztattam az életemet, emiatt pedig úgy érzem, abszolút belefér még egy baba, úgyhogy inkább izgatottsággal várom, hogy milyen lesz – mondta.

Edinának már ez a 4. várandóssága, de most úgy érzi, idáig ez a legjobb.

Úgy érzem, eddig ez a legjobb terhességem

– jelentette ki a kismama, aki szerint Amarával sokkal nehezebben viselte az első trimesztert: akkor rendkívül fáradékony volt, ám ennek most jele sincs. Az édesanya annyira megörült, amikor megtudta, hogy terhes, hogy nem igazán volt ideje ünnepélyes keretek között elmondani párjának, ugyanis a dolog rögtön kiderült.

Örülnek, hogy Amara tesót kap

Bár Amara még túl kicsi ahhoz, hogy értse, mi történik körülötte, a szülők nagyon boldogok, hogy lesz egy tesója.

– A kisfiunk születésével a legnagyobb egyensúlyban leszünk. Egyik nap ültem az asztalunknál, ami pont nyolcszemélyes, és eszembe jutott, hogy lesz majd egy fiús és lányos sor, hiszen mindkettőnk korábbi kapcsolatából van egy-egy fiú- és lánygyermekünk. Örülünk, hogy Amara tesót kap, hiszen lesz olyan baba, aki végig vele van, és nem kell elmagyarázni neki, miért mennek el néha a testvérei.