Kiderült, miken szokott összekapni Liptai Claudia és férje
2021-12-02  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Liptai Claudia és Pataki Ádám nem csinálnak titkot abból, hogy az ő házasságukban is előfordulnak olykor kisebb viták, nézeteltérések. „Ezek általában apróságok, de bármelyikből lehet egy kis összezörrenés.



Abból általában szokott egy kis vita lenni, hogy ha együtt megyünk valahová kocsival. Miért nem Waze alkalmazással követem a forgalom alakulását? Ez az első kisebb torlódásnál kibukik Claudiából, aki nem tudja megállni, hogy ne szóljon bele más vezetésébe. Az is előfordult már, hogy megkért, segítsek egy videója elkészítésében, csak épp azt nem mondta meg előre, hogy hogyan és mit szeretne. Utólag persze már késő volt, nem is tetszett neki a végeredmény, de sajnos nem vagyok gondolatolvasó. Ha nem mondja, hogy szeretné, nem tudom kitalálni” – mondta az ’ÉdesKettes’ – ben Pataki Ádám, akinek felesége nem tagadja, igencsak lobbanékony típus.

"Tény és való, hogy hirtelen természetem van. Ilyen a vérmérsékletem, hamar fel tudom húzni magam ezeken a kis apróságokon. Egyrészt ezt Ádám remekül tudja kezelni, másrészt egy ilyen összezörrenés után azonnal elsimítjuk a dolgot. Amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan el is múlnak ezek a kis vitáink. Nagyon fontosnak tartom, hogy túl tudjunk ezeken lépni és meg tudjuk őket beszélni. Figyelünk arra, hogy soha ne feküdjünk le haraggal, mert sosem lehet tudni mit hoz a holnap. Jobb békével és egy öleléssel zárni a napot, mi legalábbis ezt valljuk"– mondta a 95.8 Sláger FM-en Liptai Claudia.

Forrás: Blikk