Megszületett Nyári Károly második unokája
2021-12-02  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Nyári Károly lánya, Edit életet adott második gyermekének. A kislány az édesanyja nevét kapta – tudta meg a Blikk.

„Nagy öröm és boldogság tölti el a szívünket, egy csodálatos, várakozással teli időszakot élünk meg. Ezúton szeretnénk Veletek megosztani, hogy Kálmánkának kistestvére érkezik” – írta akkor az Instagram-oldalán a büszke kismama.

Editke születésével Nyári Károly most kétszeres nagypapa lett. A baba november közepén jött a világra, ám a kórházból még nem tértek haza. A gyermek időben született, s csak úgy, mint az első kisbabájuk, ő is császárral jött világra. A kicsi makkegészséges, az édesanya pedig – ameddig csak lehet – anyatejjel szeretné táplálni.

Editnek és férjének, Dráfi Kálmánnak már van egy kisfiuk, aki – az édesapja után – a Kálmán nevet kapta. Az énekesnő 2019 májusában adott életet elsőszülöttjének.

Forrás: Blikk