Kiderült, miért házasodott össze Vajtó Lajos Fésűs Nellyvel
2020-03-11  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Fésűs Nellynek hatalmas vágya teljesült akkor, amikor 2018 végén Lajos egy titkos esküvőn kimondta neki a boldogító igent, bár a népszerű üzletember kezdetben egyáltalán nem akart házasságot – ez inkább egyfajta előzékenység volt a részéről.

„Csak Nellynek szerettem volna örömet szerezni, és talán attól is tartottam, hogy Elza egyszer kérdőre von, hogy imádott édesanyját miért nem vettem feleségül. Bár továbbra is szkeptikus vagyok az­iránt, hogy két ember intim vi­szonya futószalagon született ceremónia által szentesül" – árulta el a Borsnak Vajtó Lajos.

Lajos azt is kiemelte, hogy a legfontosabb számára mindig is a kislánya lesz; miatta vállalt el tévés szerepléseket és mondott le a Barcelona meccseiről, hogy együtt nézhessenek rajzfilmeket.

„Minden napot egy csodának élek meg, amit vele tölthetek, hiszen én nem 30-35-40 évesen lettem apa. Akkor talán nem is lennék alkalmas sem apának, sem férjnek” – mondta Lajos, aki azt is hozzátette, hogy Nelly rengeteget dolgozik, emiatt neki kell elvinnie a kislányát az oviba. Nelly férje a házimunkába is besegít: fuvarozik, gyerekre vigyáz, takarít, de egy valamit ki nem állhat, mégpedig a főzést.

Forrás: Blikk