Zimány Linda elárulta, miért nincs párkapcsolata már két éve
2020-03-11  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Zimány Linda volt az RTL Klubon futó Reggeli című műsor egyik hétfői vendége, mely során magánélete alakulásáról beszélgetett Lakatos Márkkal és Peller Mariannal.

Linda elárulta, már két éve teljesen szingli, hiába randizgatott, próbálta megtalálni az igazit nem jött neki össze. Előző párjával közel hat évig voltak együtt, a modellnek még a gyerekvállalás gondolata is megfordult a fejében, ezért is volt számára rossz, hogy végül semmi nem úgy alakult, ahogyan ő azt szerette volna. Párjával szándékosan szakított, hogy ne pazarolja tovább az idejét.

"Én minden kapcsolatban megadom az utolsó utáni utáni esélyt is, hogy működjön a történet. 31 múltam, amikor vége lett és akkor úgy voltam, hogy lépnünk kell tovább, mert azért még meg kéne találnunk életünk párját" – mesélte Linda, aki már arra is ráeszmélt, mit is kell megváltoztatnia magában.

Kos nőként sokszor érzett úgy, hogy a körülötte lévőeknek maguktól kellene tudniuk, milyen problémákkal is küzd épp, de mostanra már rájött, hogy ez nem így működik, neki is részt kell vennie. "Most már kezdek odafigyelni arra, hogy illik megmondani a másiknak, ha valami problémám van, mert nem mindig jön rá magától" - fejezte be a csinos modell.


Forrás: Blikk