Jáksó Lászlóra rátalált a boldogság
2022-08-18  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Mintha kicserélték volna Jáksó Lászlót! A korábbi rádiós volt a Palikék Világa by Manna Három igazság című műsorának vendége, és többek között az is kiderült, a feleségének köszönhető, hogy mára egy komolyabb és sokkal kiegyensúlyozottabb férfi vált belőle, mint korábban bármikor volt.

 

Egykor a rádiózás aranykorának egyik humorbombája volt, s persze, a Heti Hetes házigazdájaként ültetett le milliókat a televízió elé. Ma már azonban a programozás az élete, a médiától távol tölti a mindennapjait, ráadásul egész más rutint folytatva, mint egykor. A jó értelemben vett megkomolyodás pedig nagyban a feleségének köszönhető, akivel négy éve szerettek egymásba, bár húsz éve ismerik egymást.

„Együtt négy éve vagyunk. Az újbóli megismerkedésünk után, ami négy éve volt, nagyon gyorsan, pár hónappal később össze is házasodtunk. Húsz éve ismerem, a Danubius Rádióban úgy dolgoztam, hogy irányítottuk a telefonhívásokat. Amikor elkezdtem, a Danubiusban dolgozó munkatársakat meg haverokat kértem meg, hogy egy-két dolgot mondjanak el, hogy például »itt ülök a kádban és nem találom a dugót«. És utána már nem kell kamuzni, jönnek az ilyen hívások maguktól. A kamu meg az igazi között volt egy érdekes sáv, oda mindig tartozott pár ember. Ezek közé tartozott ő. Egyszer felhívott húsvétkor, amikor éppen hülyeségeket mondtam, hogy megölöm az összes nyulat. És egy nagyon édes kislány hang, akkor volt tizenhét, azt mondta: »nyuszmusz, én a nyulakkal vagyok, ne tessék minket bántani«. Egyértelmű volt, hogy viccel, de közben a véleményét mondja” – emlékezett megismerkedésük elejére a Palikék Világa by Manna adásában Jáksó.

Később már állandó beszélgetőtárs vált az egykori betelefonálóból, de közelebbi kapcsolatba nem kerültek egymással.

„A telefonomba is úgy írtam be, hogy nyusz, mert így ismerkedtünk meg. Sokáig a nevét sem tudtam. Aztán volt olyan, hogy bejött a rádióba, konstatáltam, hogy nagyon szép. De annyira határozott, annyira nem rajongó típus volt, hogy nem is indultam rá soha” – ecsetelte a korábbi rádiós, aki szívesen mesélt arról is, hogy mi hozta össze őket végül.

„Négy évvel ezelőtt volt egy olyan pillanatom, amikor épp ki lettem dobva. Ez marha rosszul érintett, és kóvályogtam a lakásban. Akkor ő felhívott, hogy »szia, nem téged láttalak?« Én meg mondtam, hogy nem, éppen kóválygok a lakásban, és marha szarul vagyok, egyedül érzem magam. A húsz év alatt soha ilyen komolyan nem beszélgettünk. Erre azt mondta, »ha én egyedül érzem magam, akkor füvet szoktam nyírni«. Röhögtünk egyet, és kitaláltuk, hogy találkozzunk. Arra pár hónappal elvettem feleségül. És nagyon-nagyon boldog vagyok” – számolt be a mindennapokról Jáksó, aki később együtt is dolgozott a feleségével, aki a szerkesztője volt az egyik műsorában.



Forrás: Blikk