Détár Enikő és szerelme 7 éves évfordulót ünnepelt
2020-11-22  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

A napokban ünnepelte Détár Enikő (56), hogy hét éve megtalálta a szerelmét, Pétert.

 

A színésznő nagyon boldog a kedvesével, nem foglalkozik azzal, hogy sokak szerint a párkapcsolatok nagy mumusa az a bizonyos hetedik év, hiszen állítólag a szerelmek egy része komoly hullámvölgybe kerül ilyenkor. A Dancing with the Stars versenyzője elárulta, ők teljesen rendben vannak, sőt, a táncos műsornak köszönhetően Péter teljesen új Détár Enikőt kap majd ajándékba, ha vége lesz a megterhelő időszaknak.

– Sok fizikai munkával jár ez a műsor, amelynek nemcsak lelkileg, de fizikailag is vannak hatásai. Eddig közel öt kilót fogytam, illetve az egész testem sokkal izmosabb lett, ami, bevallom, tetszik. Nem is fogom abbahagyni a testedzést, és ha vége a műsornak, sportolni fogok, amit eléggé hanyagoltam eddig. Sok minden volt, a munka, az építkezés, de elsősorban a saját lustaságom volt az akadálya annak, hogy eddzem a testem – vallotta be töredelmesen a színésznő, akit a tánc arra is inspirál, hogy több olyan elfoglaltságot keressen, amely örömet okoz neki.

 

Hiszi, ez komoly lökést adhat a párkapcsolatának is, hiszen nemrégiben a fia is kirepült a fészekből, így hét esztendő után kettesben maradtak Péterrel.

– Amellett, hogy sosem érdekeltek a babonák, azt gondolom, nem a hetedik évben, hanem az első két-három esztendő után jön az első nagy fordulópont, akkor tűnik el a rózsaszín köd – mesélte nevetve Détár Enikő, aki állítja, párosuk Péterrel így már kipróbált kapcsolatnak minősül. Olyannak, amelyet csak tovább építhetnek a TV2 táncos show-jában szerzett tapasztalatok. – Rengeteget tanultam, amióta benne vagyok a műsorban, mint embernek és mint nőnek is sokat ad a tánc. Rájöttem, tényleg képes vagyok arra, amit elhatározok.

Forrás: Blikk