Czutor Zoltán együtt ünnepelhetett mind a hat gyermekével
2023-01-01  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Szívet melengető képet rakott fel Czutor Zoltán, aki együtt ünnepelhetett mind a hat gyermekével.

– Mozgalmas pár napon vagyunk túl, karácsonykor most először itt volt mind a hat gyerekem, amiért hálás vagyok. Minden évben próbálom úgy szervezni az ünnepeket, hogy legyen egy kis időm pihenni is, de be kell látnom, hogy ez szinte lehetetlen. Alapvetően csak a gyerekeim miatt ünnepeljük meg ennyire a karácsonyt, mert engem ez már annyira nem vonz. Viszont a csillogó szemükért megéri – magyarázta a Blikknek a büszke apuka.

A családi képen a zenész idősebb lánya, Szonja tartja a kezében a most márciusban született húgát, Franciskát. A fotó alapján sokaknak úgy tűnt, Szonjának nem kell sokáig várnia, hogy a saját gyermekét ölelgesse.

– Nagyon szép ajándék lett volna, ha kiderül, hogy nagypapa leszek, de egyelőre ez várat magára. Nem tudok arról, hogy útban lenne egy pici baba. Ugyanakkor nagyon várom, hogy unokáim legyenek – tisztázta az énekes, aki számára teljesen természetes, hogy legkisebb gyermeke és az első unokája között alig lesz pár év korkülönbség. – A mi családunkban ez egyáltalán nem új jelenség, az anyósom például 37 évesen lett nagymama. Szerintem minden korosztálynak megvan a maga előnye, ha a szülőségről van szó. A nagyobb gyerekeim pedig a picin tudják „gyakorolni”, milyen az, ha valakiről gondoskodniuk kell.