Belevág a babaprojektbe Dombóvári István
2019-04-14  /  Szerző:   /   Szerelem Dombóvári István, napjaink egyik legkeresettebb humoristája most elárulta, mi hiányzik az életéből.



A humorista sikert sikerre halmoz és számtalan szakmai elismerés érte már eddig. Ebben a hónapban tölti be a 40. életévét, aminek okán számvetést készített, hogy miket ért el, illetve, hogy mire vágyott gyerekként, amikor a jövőről álmodozott.

„Egy dolog nem jött össze, minden más igen. Azt gondoltam, negyvenéves koromra három gyermekem lesz, és velük játszom majd. Imádom a munkám, úgy érzem, rengeteget dolgoztam azért, amit mára elértem, a tenyerén hordoz az élet, de a család hiányzik. Egyébként tényleg mindent álmom megvalósult, amit a kis kazettás magnóm mellett, a fekete-fehér tévé előtt ülve elképzeltem magamnak” – mesélte a Best magazinnak.

Most a családprojektre szeretne koncentrálni a párjával, akiről annyit lehet tudni, hogy Lillának hívják és egy szőke hölgy.

„Valószínűleg eddig nem voltam alkalmas, avagy nem álltam készen az apa szerepre” – mondta.



Most viszont úgy érzi, ennek eljött az ideje. A karrierjét kicsit háttérbe kell szorítania és a magánéletével kell foglalkoznia. Az ösztönzés is megvan, hiszen már nagybácsi lett, ami nagy motivációt jelent számára. A karrierhajszolás árnyoldalairól és a magányos estékből pedig elege lett.

„Mi lenne a karrier állandó hajszolásából? Hogy ülök egyedül otthon a lakásban, a díjaimat nézegetem, amikor senki sem lát, bőgök éjszakánként, de persze, senkinek nem árulom el?” – fakadt ki.

A hamis like-ok helyett, amelyet népszerű közösségi oldalán kap, fontosabbnak tartja, ha van este olyan, akihez hozzá tud bújni.

Forrás: Blikk