Békefi Viki és Feng Ya Ou apás szülésre készülnek
2023-05-19  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Békefi Viki a terhessége utolsó szakaszában jár. Olyannyira, hogy már össze is pakolt a kórházba. Mint mondta, bármikor megszülethet a Feng Ya Ouval közös kislányuk.

Békefi Viki és Feng Ya Ou az első közös gyermeküket várják, akit hamarosan a karjaik közt tarthatnak. Kiderült, hogy a színésznő kislányt hord a szíve alatt, és az egészsége érdekében nemcsak kismama-, de gyógytornára is járt. A babaszobájuk már készen áll arra, hogy megérkezzen a pici, ugyanis korábban elárulták, hogy június 6-ra van kiírva a kismama. Ya Ou kiemelte, hogy apás szülést terveznek:

„Nyilván nemcsak azért, mert kizárt dolog, hogy megfosszam saját magamat ettől az élménytől, hanem azért is, mert fontos az, hogy a Viki úgy legyen ott, hogy ott vagyok mellette. Fizikálisan nem fogok tudni neki segíteni, de már a jelenlétem is, hogy ott vagyok mellette, biztosan sokat segít majd neki. Úgyhogy ez nem volt kérdés, és nincs bennem semmilyen félelem bármitől is” – mondta ki pár hete.

Most már tényleg csak napok – vagy csupán órák – kérdése, hogy világra jöjjön a kisbabájuk. Viki a közösségi oldalán osztotta meg, hogy már össze is készítette a kórházi holmijait arra az esetre, ha indulni kellene. Egy bőrönddel és egy kisebb táskával készült fel a szülésre. A poszt ide kattintva érhető el.

Kórházi csomag bepakolva!

– olvasható a pocakos képe mellett, majd az egyik követője kérdésére az alábbi választ adta a kicsi érkezéséről.

Még van idő papíron, de elvileg bármikor jöhet

– árulta el boldogan.