5 mondat, ami után készülhetsz a szakításra
Nem vagyunk egyformák. Vannak emberek, akik szinte tűpontosan érzik, ha valami nincs rendjén, míg mások hajlamosak átsiklani az olyan, vészjelző apróságok felett, amelyek pedig pontosan előrejelzik, hogy a végéhez közelít egy kapcsolat. Könnyen lehet, hogy Te valahol a kettő között, félúton helyezkedsz el, és nem reagálod túl a dolgokat, de ha kicsit is befészkelte magát a gondolataidba a gyanú, akkor nem árt, ha figyelsz.
Melyik az az 5 mondat, ami mindent elárul?
1. „Azt hiszem, szükségünk van egy kis távolságra.”
„Nem miattad, velem van a gond.” Ismerős? Talán mindenki megkapta már ezt. Mindez önmagában még nem feltétlenül jelent teljes szakítást, de általában egy ilyen mondat után két ember fizikailag és érzelmileg is eltávolodik kicsit, vagy akár teljesen. Ez a külön lét jó lehetőség a dolgok átgondolására, a problémák definiálására, és mindenképpen jelzi, hogy a partnerünk nem boldog az oldalunkon.
2. „Visszahívlak inkább később.”
Itt nyilván nem mindegy a hanglejtés és a szövegkörnyezet. De, amikor valaki inkább megszakít egy beszélgetést, és egyedül akar maradni a saját gondolataival, az elég beszédes. Ráadásul a másik félben feléled a kétség, hogy visszahív, de mikor, még ma, vagy csak jövő héten? Egy ilyen közjáték a kapcsolat hanyatlását mutatja, a két fél eltávolodását.
3. „Ő meg ő, nem ilyen!”
Sosem jó jel, ha a párod valaki máshoz hasonlítgat, vagy egy ismerős párkapcsolatával veti össze a tiéteket. Teljesen mindegy, hogy ki az illető, aki hozzád képest olyan tökéletes, Téged mindenképpen lealacsonyít és alulértékel. Egy ilyen mondat jól tükrözi, hogy mit gondol a párod a közös jövőtökről, láthatóan nem sok jót.
Ez is érdekelhet! - 3 meglepően gyakori hiba, amely szakításhoz vezet
4. „Te egy … vagy!”
A három pont helyére gondolj oda valami nem túl pozitív jelzőt, esetleg egy olyan szitokszót, amit nem tűr a nyomdafesték. Egy ilyen üzenet a tisztelet legcsekélyebb szikráját sem jelzi, már csak bántani akar a másik. Erre nincs mentség, bármilyen heves vita során is hangzik el, ezzel végérvényesen aláássa a kapcsolatot.
5. Semmi
Van az a pont, amikor két ember között teljesen megszűnik a kommunikáció. Ha már egyikük sem érez magában energiát harcolni a másikért. Ilyenkor egyszerűen tovább kell lépni. Ez az egyetlen jó döntés ilyen helyzetben.