Zörgő János az esküvőt tervezi a szerelmével
A közösségi oldalán osztotta meg az örömhírt a Séfek Séfe ötödik évadának nyertese: hamarosan új taggal bővül majd a családjuk, ugyanis édesapa lesz.
A Séfek Séfe legutóbbi évadának nyertese, Zörgő János óriási örömhírt osztott meg az Instagram-oldalán, ugyanis hamarosan édesapa lesz a tehetséges séf. János csak úgy repes az örömtől, hiszen a műsor óta a karrierje és a magánélete is egyaránt remekül alakul: az új munkahelyén kamatoztathatja a tudását, a tavaly nyáron eljegyzett kedvesével pedig az első közös gyermeküket várják. János egy interjújában mesélt arról, hogyan várják a család legújabb tagját.
Gőzerővel készülünk az érkezésére, nemrég fejeztem be a babaszoba kifestését. Nagyon boldogok vagyunk, izgatottan várjuk
– mesélte a séf, aki elárulta azt is, hogy bár minden idejüket a baba érkezésének szentelik, azért az esküvő szervezését sem felejtették el. Elmondása szerint már meg is álmodták, milyen szertartást és lakodalmat szeretnének, ha eljön az ideje.
„A háttérben zajlanak az előkészületek, egyeztetjük a fodrásszal, a fotóssal és a dj-vel is az elképzelésünket. Kicsit modernebb esküvőt képzeltünk el, hajnalig tartó banzájjal. A hagyományokhoz valamelyest ragaszkodunk, de a régimódi lagziktól jóval eltérünk majd. Nem a klasszikus magyar zenékre mulat a násznép, választható lesz minden stílus, az igényeknek megfelelően” – mondta János, majd hozzátette: a kinézett helyszín tulajdonosa még azt is megengedte neki, hogy az ünnepi menüsort a séf rakja össze, aki persze, leszögezte, a nagy napon nem ő főz majd.