Zoltán Erika házasságáról beszélt
2024-07-09  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Zoltán Erika eleinte vívódott a nagy korkülönbség miatt, de végül hamar utat engedett az érzéseinek, és mára már több mint három évtizede boldog házasságban él a kedvesével. Az énekesnő most elmondta, szerinte mi a boldog együttélés titka. Erika és a férje rendszeresen időt szánnak egymásra, és a közös projektjeikkel is életben tartják kapcsolatuk dinamikáját.

Zoltán Erika már több mint 34 éve boldog házasságban él a nála hat évvel fiatalabb táncos-koreográfussal, Kátai Róberttel, ismertebb nevén Robby D.-vel. Kapcsolatuk szépségét az elmúlt évek során nemcsak kollégákként és legjobb barátokként tudták megőrizni, hanem párként is, amellett, hogy közösen felnevelték lányukat, Zoét. Az énekesnő elárulta, hogy a megismerkedésük kezdetén sokat gondolkodott és vívódott a korkülönbség miatt, néhány hónap után azonban engedett az érzéseinek, és azóta nincs megállás.

– Szerintem annyi a kulcs a boldogsághoz, hogy nem azért kell házasodni, mert életkor szerint ideje lenne már megállapodni és családot alapítani, hanem azért, mert megtaláltuk azt, akivel valóban el tudjuk képzelni, hogy leéljük az életünket – mondta Erika.

Szerinte sokan ott rontják el, hogy az életkori és a külső nyomás hatására az érzelmek mélységétől függetlenül elköteleződnek.

– Aztán később jönnek a bonyodalmak, mert a szerelmet nem érdekli a karikagyűrű – tette hozzá.

Ők is szoktak veszekedni

Az ő esetükben azonban nagyon hamar világossá vált mindkettejük számára, hogy kizárólag együtt szeretnék folytatni az életüket. Bár temperamentumosságuk miatt természetesen náluk is előfordulnak a viták, mindig alaposan átbeszélik egymással az érzéseiket, hogy egyikükben se maradjanak tüskék.

Amikor annak idején Robival egymásba szerettünk, mindkettőnk számára nagyon hamar világossá vált, hogy csak egy út van, és az közös.

Azóta is járunk rajta, és elárulom: ez nem mindig sima ügy. Mivel mindketten temperamentumosak vagyunk, vannak viták, veszekedések. De aranyszabály nálunk, hogy amint lehet, minden feszültséget alaposan kibeszélünk. Nem hagyunk másnapra haragot, hogy egyikünkben se maradjon tüske, mert nem szeretnénk sündisznók lenni – fogalmazott az énekesnő, aki párjával a kettesben töltött pillanatokra is nagy hangsúlyt fektet.

Erika és Robi időnként elutaznak együtt, és keresik a közös élményeket, ami könnyebb lett, mióta Zoé kirepült a fészekből. Közös tánciskolájuk és produkcióik is folyamatosan célt adnak kapcsolatuknak, sosem unatkoznak. Együtt álmodnak, fejlődnek, és a mai napig értékelik azt a különleges kapcsot, ami az első perctől kezdve összeköti őket.