Vasvári Vivien megcsalás miatt vált el Szegedi Fecsótól
2021-04-21  /  Szerző:   /   Egyéb

Nem akármilyen szexvideó készült Szegedi Fecsóról (41): édeshármas közben vették fel az üzletembert. Pénzt próbáltak kicsikarni tőle, ám ő nem engedett a zsarolóknak, így viszont akkori nejénél, Vasvári Viviennél (30) landolt a pikáns felvétel. Három hónap múlva elváltak.

 

– Kissé illuminált állapotban voltam, ezért nem vettem észre, hogy az egyik közben felvesz a telefonjával. Épp a másik lánnyal voltam elfoglalva – elevenítette fel a részleteket a Blikknek Fecsó, aki a nem mindennapi történetről először a Life TV Bréking! című műsorában beszélt.

Az eset egy vidéki szórakozóhelyen történt, elmondása szerint aznap éjjel többen is megkörnyékezték, de a felkínálkozó hölgyek túl dögösek, ő pedig túl ittas volt ahhoz, hogy nemet mondjon. Másnap viszont fájhatott a feje a történtek miatt, a két csábító ugyanis felkínálta neki eladásra a szexvideót, ám mivel Fecsó nem akart fizetni, zsarolni kezdték.

– Nem vettem róluk tudomást, mert ha engedek a zsarolásnak, soha sincs vége a történetnek. Bosszúból elküldték a felvételt Vivinek, aki eléggé kiakadt a dolgon, 3-4 hónapra rá el is váltunk. De nem emiatt: persze, nagyon pipa volt, de aztán megbocsátott és újrakezdtük. Megmondom őszintén, nem is próbáltam ezután kiengesztelni, nem voltam büszke arra, amit tettem, de egy kicsit meg is könnyebbültem, hogy eljutott hozzá a videó, mert akkor már kiderült számomra, hogy nem működik a házasságunk – magyarázta a Blikknek az üzletember.

 

Fecsó feljelentést nem tett, bár bosszantotta a dolog.

– Pénzt nem adtam, szégyenlős nem vagyok, de ami bosszantott, az a tiszta rosszindulat, hogy ilyen aljas emberek vannak. Semmi hasznuk nem származott abból, hogy elküldték Vivinek a videót, csupán bosszút akartak állni, amiért nem fizettem. Kihasználták a testem és eldobtak – nevetett az üzletember, aki az eset óta körültekintőbb: kitiltotta a telefont az ágyból. – Amikor szingli voltam, voltak hasonló ajánlatok, amelyekre nem mondtam nemet, de tény, jobban odafigyeltem, mint korábban. Amióta viszont Beával vagyok, nincs szükségem ilyesfajta kalandokra.

Forrás: Blikk