Varsányi Réka végleg szakított Alekosszal
A se veled-se nélküled kapcsolat végére pontot tett Varsányi Réka: végleg elengedte Alekoszt.
Bár az Ázsia Expresszben az utolsó forgatási napjukon Alekosz és Varsányi Réka kapcsolata rendeződni látszott a számos szakítás után, végül mégis elengedték egymás kezét a műsor után. Réka a TV2 Mokkában elmesélte, hogy válaszút elé érkezett a kapcsolatuk, ő új fejezetet nyitott az életében, amelyben a botrányhősnek már nem lesz helye, ennek ellenére nem váltak el rosszul.
Amikor az ember úgy dönt, hogy búcsút int a másiknak, az azért fájdalommal és szomorúsággal jár, néha kicsi düh is van az emberben, de nem kell, hogy így legyen. Arra kell emlékezni, ami szép volt ebben a kapcsolatban, ami épített. Én nagyon sokat is kaptam ettől a kapcsolattól, olyan tapasztalásokat is szereztem – amiket a műsorban végig is lehetett nézni –, amiket neki köszönhetek. Én így szeretnék erre emlékezni - osztotta meg érzéseit a kamerák előtt, majd elárulta, mennyit adott neki a műsor.
"Én már ezzel nagyon sokat nyertem, magamról kicsit többet megtudhattam. Az az igazság, hogy leszűrtem dolgokat, amikor hazamentünk, de így az emberek visszajelzése alapján is egy csomó mindenre fény derült bennem" - emelte ki az édesanya, aki a gyerekeinek is bizonyítani akart.