Úgy tűnt, a sors akarta úgy, hogy találkozzunk
2016-05-23  /  Szerző:   /   Szerelem A következő történetet Klári küldte be nekünk, hogy elmesélje hogy találta meg a szerelmét az interneten keresztül. Keresgélésre fel!

sikertörténet

Közel egy éves társkeresés után, már-már kezdtem feladni a netes keresgélést. El is döntöttem, hogy inkább más módon próbálok magamnak párt találni. Azonban mikor már csak pár nap volt vissza a Randivonal előfizetésemből, az utolsó pillanatban rátaláltam. Úgy tűnt, a sors akarta úgy, hogy találkozzunk.
zsolt-klari

Pár levélváltás után már másnapra megbeszéltünk egy találkozót. Kellemes délutánt töltöttünk együtt, éjszakába nyúló beszélgetéssel, ismerkedéssel. Másnap nekem el kellett utaznom, emiatt pár napig nem tudtunk újra találkozni, csak néhány SMS-t váltottunk egymással. Miután hazaértek, minden nap találkoztunk, sok időt töltöttünk kettesben és már el sem tudtuk volna képzelni egy napunkat úgy, hogy nem látjuk egymást.

Alig egy hét után megtörtént az első csók, és menthetetlenül egymásba szerettünk. Olyan jól indult a kapcsolat, hogy kevesebb, mint egy hónap együtt töltött idő után úgy döntöttünk, összeköltözünk. Minden nagyon gyorsan történt, de ez pont így volt jó. Nagyon boldog vagyok, megtaláltam a társam.

Zsolt & Klári