Tudd meg, mi segíthet felnőttkori akne esetén!
2021-08-19  /  Szerző:   /   Egyéb, Tudtad-e?

Újra „kirügyeztem”? Segítség! Az acne tarda az arc faggyúmirigyeinek krónikus gyulladása, ami rendszerint 20 és 45 éves kor között alakul ki. Az aknéra jellemző tünetek – pattanások, zsíros bőr és mitesszerek – főként az arcon, a háton vagy a vállakon jelentkeznek.

Aki azt gondolja, hogy a pubertáskor elmúltával együtt a pattanásos korszak is lezárul, az lehet, hogy téved. Ugyanis nemcsak a tinédzsereket sújtja az akne, érettebb korban is újra meg-megjelenhetnek rajtunk zavaró mitesszerek vagy pattanások. Ennek sokféle oka lehet – például a stressz, a hormonális változások vagy a helytelen táplálkozás.

 

Késői akne: erről lehet felismerni

A felnőttkorban jelentkező aknét késői aknénak és acne tardanak is nevezzük. Ezen bőrbetegség tünetei megegyeznek az acne vulgariséval, a pubertáskori aknééval. „Azonban míg tinédzserkorban általában a homlokot, az arccsontok feletti területet, valamint az orrot érintik leginkább, addig felnőttkorban főleg az alsó állkapocs vonalán, az állon és a száj körül jelennek meg a zavaró pattanások” – magyarázza Kerstin Ortlechner bécsi bőrgyógyász. Mint minden bőrbetegségnél, akne esetén is a legjobb, ha egy orvos állítja fel a diagnózist, és személyre szabott kezelést alkalmaz.

Kerstin Ortlechner bőrgyógyász választ ad a felnőttkorban jelentkező aknéval kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre.

Mi áll az acne tarda hátterében?

A felnőtt aknét általában hormonális változások okozzák. Például egy terhesség, a fogamzásgátló tabletta letétele vagy a változókorba lépés. A hormonális egyensúly felborulása által fokozódik az androgén hormon termelődése, ami túlzott faggyútermeléshez, hiperkeratózishoz, tehát a bőr megvastagodásához és a pórusok eltömődéséhez vezethet.

Mely bőrtípusokat érinti a betegség?

A tág pórusú, zsíros bőr hajlamosabb a kései aknéra, de egyik bőrtípusnál sem zárható ki a kialakulása. Az acne tarda többnyire a nőket érinti, az emelkedett stresszszint is nagy valószínűséggel szerepet játszik a kialakulásában. A stressz bizonyítottan hatással van a hormonrendszer működésére, tehát nehéz kilépni az ördögi körből.

Hogy ápoljuk az aknés bőrt?

Reggel és este nagyon fontos a bőrt alaposan megtisztítani. Ezután fel lehet rá vinni egy faggyútermelődést csökkentő szérumot. A nappali ápoláshoz egy könnyű hidratálótejet ajánlanék, az éjszakai ápolótermék pedig jó, ha néhány, az akne tüneteit enyhítő hatóanyagot, például retinolt vagy glikolt is tartalmaz. Ezek lehámlasztják a bőr legfelső rétegét.

Akne estén ajánlott a bőrradír használata?

Igen, viszont a nagyszemcséjű peelingek használatát nem ajánlják a szakemberek. Heti egy-két alkalommal enzimes vagy enyhe gyümölcssavas bőrradír alkalmazása javallott.

 

Szabad sminkelni az aknés bőrt?

Igen. Viszont nem szabad túlzásba vinni az alapozó használatát, mert az csak még jobban eltömítheti a pórusokat. Este különösen fontos alaposan lemosni a bőrről minden sminkterméket. További higiéniai intézkedésként ajánlott minden nap friss törölközőt használni, és kétnaponta párnahuzatot cserélni.

Az egészséges táplálkozás javít az aknés bőr állapotán?

A tudatos és egészséges táplálkozás pozitívan hat a bőrképre. Javallott kerülni a tejtermékek és a magas glikémiás indexű, valamint a telített zsírsavakban gazdag ételek fogyasztását.

Jó ötlet kinyomni a pattanásokat?

Nem, semmiképpen sem. Az további gyulladásokhoz, a legrosszabb esetben pedig hegek képződéséhez vezethet.

Forrás: Activebeauty