Szőcs Reni beköltözik a kórházba
Szőcs Renáta már 11 napja túlhordta a kisbabáját, így holnap orvosi tanácsra bevonul a kórházba.
Szőcs Renáta óriási megtiszteltetésként élte meg, hogy 41 hetes terhesen kiállhatott Ferenc pápa elé, és előadhatta a pápalátogatásra írt dalt. Azonban a nagy öröm mellett, ez nagy rizikóval is járt, hiszen már mindennapos terhes, így nem volt kizárt, hogy éppen a pápa előtt indul be a szülés.
Végül épségben, "egyben" hagyták el a színpadot, Reni pedig ezzel belépett a terhesség 42. hetébe, vagyis immár 11 nappal hordja túl a pocakjában kislányát. Itt az ideje, hogy az énekesnő első gyermeke, akinek a szülei az Amélia nevet választották, megérkezzen a világra.
Kedden, vagyis holnap orvosi tanácsra bevonul a kórházba, ahol még az is lehet, hogy beindítják a szülést, árulta el Reni.
"Mondhatjuk, hogy hatalmas szerencsém volt eddig, hiszen több olyan kismamával is beszéltem, akik hasonló cipőben járnak, vagyis a gyermekük nem született meg a kiírt napon. Ők már jóval kevesebb nap után bekerültek a kórházba, de ez én eredményeim jók voltak, így csak kedden, tizenkét nappal a kiírt után fekszem be" - mesélte a Star Academy versenyzője, majd hozzáfűzte:
Azt egyelőre nem tudom megmondani, hogy meddig várunk még arra, hogy Amélia természetes úton szülessen meg, de gondolom, erre a kérdésre hamar választ adnak majd az orvosok. Mindenesetre, már az egész család nagyon várja őt.
Csodának éli meg, hogy a pápa láthatta pocakját
A csíkszeredai lányként mindig is fontos szerepet töltött be életében a vallás, így óriási élmény volt számára, hogy élőben adhatta elő a Caminó című dalt.
"Azt hiszem, soha nem soha élemben nem izgultam még annyira, mint amikor felálltam a színpadra, abban a tudatban, hogy a pápa hallhatja az énekemet. Azt végül nem tudom, hogy valóban hallotta-e, mert pont azután érkezett meg, hogy lejöttem a színpadról, de már az a tudat is örömmel tölt el, hogy feltehetően már az Arénában volt, amikor énekeltem. Az pedig csodálatos élmény volt, amikor egészen közelről láthattam a szentatyát".
Beleborzongok, ha arra gondolok, hogy vetett egy pillantást a pocakomra
- mesélte a lapnak Reni, aki hamarosan tényleg a kezében tarthatja majd kislányát.