Szente Vajk és Bódi Sylvi már nem titkolják a kapcsolatukat
Mint ahogyan korábban beszámoltunk róla, Sylvi és Szente Vajk a napokban egy boltban vásárolgattak együtt, ahol mint egy házaspár, úgy kaptak össze. Azóta sem a modell, sem a tévés műsorvezető nem kívánt nyilatkozni az ügyben. A Bors információi szerint Vajk viszont még mindig nem vált el feleségétől, Erdélyi Tímeától, bár próbálkoztak a béküléssel.– Én annyit tudok, hogy mindketten nagyon elfoglaltak, Timi készül egy premierre is. Úgy látom, magabiztos és kiegyensúlyozott. Szerintem túltette magát ezen a kapcsolaton, és ha Vajk mást talált, nem áll a boldogsága útjába – mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő színházi dolgozó.
Szente Vajkról és Erdélyi Timiről szeptemberi békülésük óta semmit sem tudni, a színész-rendező és Sylvi azonban a jelek szerint már nem bujkál, a Bors szerint pedig már egyértelműnek látszik Sylviék kapcsolata.
Forrás: Blikk