Szakíthatott Boráros Gábor és Jákli Mónika
2024-10-10  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Minden bizonnyal véget ért Boráros Gábor és Jákli Mónika kapcsolata. A szerelmesek 12 évet töltöttek együtt, most azonban váratlanul úgy dönthettek, búcsút intenek egymásnak.

Boráros Gábort és Jákli Mónikát leginkább a Nyerő páros legutóbbi évadából ismerheti a nagyközönség. A szerelmespár 11 közös év után döntött úgy, hogy bevállalják a versenyt, melyben harmadik helyezést értek el. A kapcsolatuk már akkor sem volt felhőtlen, többek közt azért, mert Gábor megcsalta Mónikát, aki ezt a szülőszobában tudta meg.

Mindketten továbbléphettek

Mindezek ellenére azonban kitartottak egymás mellett – egészen idáig. A jelek szerint ugyanis már mindketten más oldalán találtak rá a boldogságra. Mónika több fotót is megosztott magáról, a posztot azonban először egy férfi tette ki a közösségi oldalra, szívecskék társaságában.

A Redditen pedig több felhasználó is azt állította, hogy Gábort is másik nővel látták.

„Nem tudom, mi van velük, de ez a Gábor gyerek már hónapokkal ezelőtt is mással volt az Aréna Mall moziban” – olvasható egy hozzászólásban.