Szakításukról vallott Kulcsár Edina szerelme
2019-02-04  /  Szerző:   /   Szerelem Mint kiderült, Kulcsár Edina és Szabó András szakított az Ázsia Expressz című műsor után.



A modell a Meglepetés magazinnak árulta el, hogy a műsor után elhagyta Csutit. Az Ázsia Expresszben tanúsított viselkedése után Edina úgy érezte, szerelmének nagy változásokon kell átesnie, hogy együtt tudjon vele maradni.

„Az Ázsia Express című műsor után volt egy rövid ideig tartó szakításunk. Edina elköltözött tőlem, én pedig rájöttem, tényleg meg kell változnom ahhoz, hogy megtartsam őt. Nem tagadom, amikor összepakolta a cuccait és elment, romokban hevertem, sőt, sírtam is, mert fájóan üres volt nélküle a lakás. Örök igazság, ha nincs velünk az, akit szeretünk, akkor érezzük igazán a hiányát” – mesélt Szabó András, azaz Csuti arról, hogyan is élte meg szakításukat.



A szakítással kapcsolatban Kulcsár Edina azt is elárulta, hogyan oldották meg a köztük kialakult feszültséget. „A szakításunk után Csuti felhívott, majd volt egy nagyon komoly beszélgetésünk. Kiültünk a teraszra, ahol elmondtam neki, mi bánt, miben kell gyökeresen megváltoznia. Ő pedig megígérte, hogy ez megtörténik. Utólag elárulom, engem is meglepett, hogy mennyire akar, s nem üres ígéret maradt, amit megbeszéltünk.”

Azóta az egész már csak egy rossz emlék számukra, hiszen nem csupán boldog párkapcsolatban élnek, de igazi családdá váltak Medox kisfiúk születése után.



Forrás: Blikk