Szabó Zsófi hatalmas döntést hozott
2017-11-19  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat Szabó Zsófi (29) szeretné babája jövőjét biztonságban tudni, ezért döntöttek férjével, Zsolttal úgy, hogy levetetik a csecsemő őssejtjét.



– Csodaként éltük meg az elmúlt majd 9 hónapot, ennyi idő kellett is, hogy ráhangolódjunk: szülők leszünk. Mint ahogy mindent, a babával kapcsolatos dolgokat is átbeszéljük Zsoltival, és egyetértettünk, hogy már a születése pillanatában szeretnénk gondoskodni a kicsi jövőjéről. A szobájában, a kiságy mellett ott várakozik az őssejt levételhez szükséges csomag, amelyet nemrég vettünk át a Czeizel Intézetben – árulta el a kismama.

– Sokat hallani arról, hány esetben segíthetnek a születéskor levett őssejtek. A levett mintát a jövőben az FH Biobank tárolja majd, amely számos betegségnél nemcsak a fiam, de genetikai egyezés esetén a szülők, nagyszülők részére is felhasználható, például egy agyvérzés, transzplantáció után – nyilatkozta a Blikknek Szabó Zsófi.

– Egyre több kérdés vetődik fel bennem. Úristen, milyen anyuka leszek? Közben a szívem mélyén tudom, minden rendben lesz – nyilatkozta Szabó Zsófi, aki decemberben ad életet gyermekének.



– Nemsokára beköltözünk az új otthonunkba. A babaszobán az utolsó simításokat végezzük. A bútorok, a kis kiegészítők már megvannak. A kisruhák kimosva, kivasalva – árulta el a kismama.

Forrás: Blikk