Solti Ádám és Berni a járvány miatt várnak a lombikkal
2021-04-15  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Ledöntötte a lábáról a koronavírus Solti Ádám (40) feleségét, Bernit (25). Bár szerencsére enyhébb tünetekkel megúszta, és a karantén is hamarosan véget ér a házaspár számára, nem tagadják, nem volt könnyű az elmúlt időszak.



– Ádám nem kapta el, csak én, és nem is értem, hogyan, hiszen minden előírást és szabályt betartottam. Lázam eddig nem volt, de nem érzek ízeket és szagokat, valamint már abban elfáradok, ha fel kell mennem az emeletre. Szerencsére már sokkal jobban vagyok, valamint a karantén is lejár, remélem, ennyivel megúsztuk – mondta az influencer.

Berni és Ádám hosszú ideje próbálkoznak a gyermekvállalással: eddig kétszer voltak lombikprogramon, s a terveik szerint idén tavasszal lett volna a harmadik eljárás.

– Mondták az orvosok, hogy a vírus miatt nem ajánlott most belekezdeni, én pedig hallgattam rájuk. Bántott persze, hogy várni kell, de az egészség a legfontosabb. Most érzem és látom, milyen jó döntést hoztunk, hogy várunk a lombikkal, hiszen ha várandós lennék és úgy kapnám el a vírust, veszélyeztetettek lennénk. Természetesen nem adjuk fel, hogy gyermekünk legyen, csak megvárjuk, hogy minden rendben legyen – tette hozzá Berni.

Forrás: Blikk