Schumacher Vandát majdnem megkéselték
Schumacher Vanda igazi világutazó, aki attól sem riad vissza, hogy egyedül vágjon neki a világ legtávolabbi pontjainak. Az évek során számtalan különleges élménnyel gazdagodott, ám a kalandjai nem mindig végződtek szerencsésen: többször is került már olyan életveszélyes helyzetbe, amelyből alig-alig jutott ki épségben. A kalandvágyó műsorvezető most újabb kihívás elé néz, ugyanis az Ázsia Expressz csütörtök esti adásában Henry Kettner oldalán csatlakozik a már versenyben lévő párosokhoz, hogy ezúttal a népszerű utazós realityben is próbára tegye magát.
Schumacher Vanda sokat utazik, s gyakran egyedül vág neki távoli helyeknek.
Többször is került életveszélyes helyzetekbe az utazásai során, például Afrikában, Kaliforniában és Mexikóban is.
Fontosnak tartja, hogy körültekintő legyen utazás közben, és ezt javasolja másoknak is.
– Az évek során többször is megkeresett a TV2, hogy vegyek részt az Ázsia Expresszben, korábban azonban nem igazán voltam nyitott erre a lehetőségre. Ennek éppen az volt az oka, hogy már végigcsináltam egy hasonló típusú műsort, így pontosan tudtam, milyen embert próbáló kihívásról van szó, és mennyire kívül esik a komfortzónámon. Idén azonban szerencsésen álltak a csillagok, és Henrynek is nagy szerepe volt abban, hogy végül igent mondtam. Egyik nap találkoztunk a kínai közös utazásunkat követően, ő pedig már az autóban felvetette, hogy ha tetszik, ha nem, menjünk el egy Ázsia Expressz megbeszélésre. És milyen jól tettem, hogy hallgattam rá! Valahogy ott kaptam kedvet az egészhez – kezdte Schumacher Vanda, akinek az utazás és a kalandok egyáltalán nem jelentenek újdonságot, hiszen rendszeresen beszámol ezekről a közösségi oldalain. A negatív élményeit sem titkolja, bevallása szerint ugyanis többször is hajszálon múlt az élete.
– Rengeteg veszélyes helyzetbe kerültem az évek során. Talán az egyik első nagyobb külföldi utazásom alkalmával történt a legemlékezetesebb eset, amikor egy barátnőmmel Afrikába mentünk. Eltévedtünk egy veszélyesebb partszakaszon, amely teljesen kívül esett a turisták által látogatott övezeten. Egyszer csak azt vettük észre, hogy egy focicsapatnyi fiú kezd követni minket, és egyre közelebb jönnek hozzánk. Ráadásul az egyiküknél egy macséteszerű kés is volt. Végül azért nem fajult el a helyzet, mert volt ott két helyi fiú, akikkel korábban már beszélgettünk. Odajöttek hozzánk, kézen fogtak minket, majd kivezettek arról a területről. Utólag azt mondták, valószínűleg a telefonjainkat akarták elvenni. Akkor a zsigereinkben éreztük, hogy nagyon veszélyes helyzetbe kerültünk – idézte fel Schumacher Vanda, akinek egy másik alkalommal, Kaliforniában is hajmeresztő kalandban volt része.
– Los Angelesben szintén egy barátnőmmel voltam, amikor éjszaka egy bedrogozott hajléktalan kezdett el minket kergetni egy késsel. Tehát több hasonló esetben is volt már részem, ugyanakkor nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ezek az élmények nem vehetik el az ember kedvét az utazástól. Egyszerűen csak sokkal körültekintőbbnek kell lenni turistaként, mert ezek a helyzetek többnyire abból adódtak, hogy nem ismertük eléggé a helyi kultúrát és viszonyokat. Az afrikai eset például soha nem történik meg, ha nem megyünk el arra a partszakaszra, amelyre a helyiek előre figyelmeztettek minket, hogy ne sétáljunk arra, bármilyen gyönyörű is a táj. Mexikóban például több helyen is figyelmeztető táblák jelzik az emberrablások veszélyét. Amikor ott jártam, velem is történt egy hasonló eset: több helyszínen keresztül követett minket egy fehér teherautó, amelynek a szándékai valószínűleg nem voltak jóindulatúak. Ez is azért történhetett meg, mert elszakadtam a stábtól, akikkel egyébként kiutaztam, és egyedül mászkáltam, így felhívtam magamra a figyelmet. Mindenkinek azt tanácsolom, bátran utazzon külföldre, de soha ne veszítse el a körültekintését, és ne keveredjen olyan helyzetekbe, amelyeknek nem ismeri a kockázatait – hangsúlyozta a műsorvezető
