Patai Anna már nagy izgalommal készül az esküvőjére
2022-11-18  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Anna még csupán egy kislány volt, amikor 2010-ben megismerhette az ország sugárzó személyiségét, nem mellesleg gyönyörű énekhangját. Legutóbb A Konyhafőnök VIP-ban láthatták a nézők, most pedig az esküvjére készül.

Anna részletesen beszámolt arról, hogyan is találkozott a szerelmével, Bencével:

„10-11 évesek voltunk, amikor először találkoztunk egy megasztáros klubkoncerten. Akkor készült is rólunk egy közös fotó, de egy időre megszakadt közöttünk a kapcsolat. Azután később abba a gimibe iratkozott be, ahová én is jártam, és már az első pillanatban megtetszett, de kapcsolat csak később lett belőle. Elég lassan haladtunk, hetekig csak ismerkedtünk” – mesélte a történetüket Anna, aki azt is elmondta, hogy már nagyon várják az esküvőt, és még mindig alig képes elhinni, hogy menyasszony lett belőle.

„Bence augusztus 26-án, a szülinapomon kérte meg a kezem. Mindketten sokat dolgoztunk aznap, de ő ragaszkodott hozzá, hogy elmenjünk vacsorázni, pedig én éppen mondani akartam, hogy nyugodtan kihagyhatjuk, lesz még szülinapom. Elmentünk egy olasz étterembe, utána pedig sétáltunk egyet a várban. Olyan helyre vezetett, ahol nincs sok ember... Néztük a gyönyörű kilátást, aztán láttam, hogy valamit keres a zsebében. Először nem is mertem arra gondolni, hogy egy gyűrű, hiszen mi van, ha mégsem...” – mesélte el Anna a Story Magazinnak.

"De amikor megláttam a kis piros ékszerdobozt, nagyot dobbant a szívem. Aztán feltette a nagy kérdését, én pedig természetesen igent mondtam"– emlékezett vissza a csodálatos pillanatra.


Anna azt is elmondta, hogy augusztusra tervezik az esküvőt, és már az is kezd kikristályosodni, milyen lesz a jegygyűrű. Elmondása szerint ez egy nagyon izgalmas időszak. Mint kiderült, az esküvő jóval nagyobb lesz, mint ahogy azt eredetileg tervezték:

„Megbeszéltük, hogy kis esküvőt szeretnénk, de azután összeírtuk, ki mindenkit szeretnénk meghívni, és akkor nyilvánvalóvá vált: ez a lagzi nem lesz kicsi” – mondta Anna, akit már most is leköt az esküvőszervezés.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Anna Patai (@pannaofficial_) által megosztott bejegyzés