Pásztor Anna nem bánta meg a gyermekvállalást
2023-08-17  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Őszintén vallott a gyermekvállalásról Pásztor Anna. Az énekesnő 2013 novemberében hozta világra a kisfiát, Benjit, a lánya, a hét és fél éves Zoé pedig 2016 januárjában született. Anna negyvenéves volt, amikor a családalapítás szóba került az akkori férjével, akivel harminc év után, 2020-ban szakítottak.

Most kiderült, hogy a férfinak jelentős szerepe van abban, hogy a pár a családalapítás mellett döntött. Erről dr. Karizs Tamás műsorában vallott az Anna and the Barbies énekesnője.

– Ehhez kellett egy erőteljes férfi, aki akart gyereket és nagyon átnyomta rajtam. Bennem nem volt az, hogy nem akarok gyereket, csak még egy pár iskolát elvégeztem volna. Kellett valaki, aki az asztalra csapott, hogy ha nagyon akarom, akkor legyen most. Átgondoltam, hogy annyi embernek bejött ez a gyerekdolog, nem állok ellen. A legnagyobb hülye lettem volna, ha nincs belőlük kettő. Ez hatalmas szerelem, a legnagyobb kiteljesedés, végre tudom szeretni magamat – mondta el a Dr. Milesz News című YouTube-műsorban Pásztor Anna.

A vagány énekesnő azóta élete legjobb döntésének tartja a gyerekvállalást, hiszen Benji és Zoé a mai napig elkápráztatják őt a szépségükkel, a tehetségükkel és az eszükkel.

– Nem hiszem el, hogy ők léteznek, milyen gyönyörűségek, hogyan fejlődnek, nőnek. Miattuk érdemes dolgokat csinálni – mondta Anna. – Az ember szeretne nyomot hagyni maga után, erre pedig a legjobb dolog az, hogy ha vannak, akik önszántukból, jószívűen emlékeznek rá. A gyermekeim szívében, lelkében tovább élek majd.

Hasonló bejegyzések