Ötvenévesen édesanya lett Naomi Campbell
2021-05-20  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

A világhírű modell, Naomi Campbell Instagram-oldalán számolt be arról, hogy édesanya lett.  A New Yorkban élő brit szupermodell sosem titkolta el, hogy mindig is vágyott arra, hogy családot alapítson, ám elmondása szerint nem találta ehhez a megfelelő társat. Az 50 éves szépség közeli ismerősei szerint azonban időközben rátalált a szerelem egy titokzatos amerikai férfi oldalán, a kislányt, aki a napokban született, közösen nevelik fel.

 
"Naomi élete legboldogabb időszakát éli, főleg mióta összeköltözött a párjával. Úgy érezte, a mostani időszak a legtökéletesebb arra, hogy anya legyen" – árulta el egy közeli ismerőse a The Sun című brit napilapnak.

 A kisbaba ruhájából úgy tűnik, egy kislány érkezett a modell családjába. Barátai szerint béranya segítségét vette igénybe ahhoz, hogy édesanya lehessen.

„Egy gyönyörű, áldott kis apróság engem választott, hogy az anyukája legyek. Megtisztelő, hogy ez a szelíd kis lélek az életem része lehet. Szavakba sem tudom önteni azt az életre szóló köteléket, amelyen mostantól az én kis angyalommal osztozunk. Nincs ennél hatalmasabb szeretet” – írta Naomi, egy kedves fotóval tudatva rajongóival, hogy édesanya lett.

Forrás: Blikk