Ötödik gyermekük érkezése miatt bántják Oláh Gergőéket
Oláh Gergő a napokban osztotta meg követőivel, hogy felesége az ötödik gyermeküket várja. Sokaknak azonban szemet szúrt a tény, hogy Gergőék hatfős családja hetesre bővül.
"Szerettük volna, ha csak a saját oldalainkat követő kedves emberek osztoznak az örömünkben, mert ők tényleg velünk örülnek, büszke is vagyok az oldalaim követőire és hálás vagyok értük, viszont tudtam, hogy a különböző magazinok oldalain, sok-sok kommentelő – de egyébként úgy a mai világ – nem tud azonosulni azzal, sőt, konkrétan hülyének nézik azt, akinek egy-kettőnél több gyermeke van. Ezért a negatív, alpári kommentektől szerettem volna óvni magunkat. Így azt látom, hogy ez egy ügy! Ezért bátran kiállok mellette!"– kezdődik a bejegyzés a közösségi oldalán, amit a 24.hu szúrt ki.
Majd azt is megosztotta, hogy úgy gondolják és tapasztalják is, hogy a gyermek minden körülmények között áldás. Valamint azt is tisztázta, hogy nem anyagi támogatás miatt vállalják az ötödik gyereküket.
„Amikor közmunkás voltam, két gyermeket neveltünk szeretetben, szerényen, de büszkén! Már nem közmunkás vagyok, most öt gyermeket fogunk nevelni, nagyon büszkén! Igen, öt gyermekünk van! Képzeljétek, nem használtuk fel a CSOK-ot, de van szép nagy kertes házunk… a családi pótlékot nem azért kapják az emberek, hogy eltartsák a családot, benne van a nevében, hogy pótlék, szóval, ha emiatt lenne ilyen sok gyermekünk, éhen halnánk mi heten, ja nem, kilencen: a kutya meg a macska is éhen döglene. A feleségem nem egy szülőgép, a feleségem egy hős, egy igazi anya, brutális, amit bír, ezért bízza Isten rá, hogy ennyi életet hozzon a világra” – írta Gergő.
Forrás: Blikk