Nem működött a távházasság Mihályfi Liza és Myke Bouard között
2022-12-11  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Mihályfi Liza több szépségversenyt is megnyert korábban, majd egy brazil labdazsonglőr, Myke Bouard felesége lett. Alig három éve kötöttek házasságot, majd a focista súlyos sérülést szenvedett, aztán kitört a koronavírus-járvány. Mindezek miatt a pár 10 ezer kilométeres távolságra szakadt egymástól.

Volt idő, hogy hetekig nem is látták egymást – erről Liza egy interjúban mesélt körülbelül két éve. Akkor arról is beszélt, mivel csak polgári esküvőt tartottak, szeretnének majd még egyet itthon, szűk családi körben. Sőt, babákat is, de csak azok után, hogy kiderült, merre sodorja őket az élet. Azaz valószínűleg attól is függővé tették, Myke Bouard hol folytatja majd a pályafutását.

A játékos néhány hete a 30-at töltötte be, erről egy képet is megosztott a közösségi oldalán. Egyedül tartja a lufikat és mond köszönetet mindenkinek, aki gondolt rá. De nem csak ez szúrt szemet: a feleségével közös bejegyzései mind eltűntek - a közös emlékek, de még az esküvői képek is. Csakúgy, mint a szépségkirálynő oldalán. Liza egyik legfrissebb képei Katarban, a foci-vb helyszínén készültek.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Liza Mihályfi (@liza.mihalyfi) által megosztott bejegyzés


A pár egy közeli ismerőse megerősítette: szakítottak, közös megegyezéssel és békében.