Minden, amit a vakrandikról tudnod kell
Az ismerkedésnek ma már számtalan módja adott, amelyek közül egyesek jobban, míg mások kevésbé működnek. De az általánosságban elmondható, hogy bármelyik úton is jársz, van esélyed a boldogságra, amelyre számtalan korábbi sikertörténet szolgálhat bizonyítékként.
Talán az egyik legkevésbé bevált, mégis sokszor alkalmazott párkeresési eszköz a vakrandi műfaja. Nincs olyan nap, amikor valaki ne próbálkozna ezzel, éljen bárhol és bárhogy, de a nagy számok törvénye ellenére ezek a találkák mégsem büszkélkedhetnek komoly sikerrátával.
Egy közeli barátod által leszervezett vakrandi sok esetben azért nem tud működni, mert valószínűleg egy ilyen feszélyezett helyzetben képtelen leszel önmagadat adni, és merőben más arcodat fogod mutatni, mint amit a barátaid ismernek. Találkozni ugyanis egy vadidegennel, akiről nulla, azaz nulla előzetes ismereted van, rendkívül stresszes helyzet, amelyet általában túlaggódunk és elszúrunk. Az sem utolsó szempont, hogy még a külső megjelenésével kapcsolatban sem tudod, mire számíthatsz. Ezért is fordulhat elő az, hogy már akkor kudarcra van ítélve egy vakrandi, amikor még el sem kezdődött.
Most azt mondod, hogy a barátod nem szervezne számodra olyan randit, amely rossz lenne Neked. Nyilván egy jóképű és vonzó jelenségként írja le az illető partnerjelöltet, akivel csak nyerhetsz. Nagyon kedves a barátodtól, hogy aggódik a szerelmi életed miatt, és szeretné, ha nem lennél tovább szingli, de az igazság az, hogy általában ezek a találkák nem vezetnek el egy örökké tartó boldog kapcsolathoz.
Ez is érdekelhet! - Te is rossz helyen keresed az Igazit?
Mit tegyél helyette?
Ma már számtalan megbízható randioldal működik, ahol lehetőséged van biztonságosan ismerkedni. Nincs addig szükség egy személyes találkozásra, amíg nem vagy teljesen biztos benne, hogy valóban azt akarod. Sokat számít, ha legalább egy fotót láttál már az illetőről, és váltottatok pár levelet, így már az első randevún is könnyebben találtok beszédtémát, illetve előre megbizonyosodhatsz róla, hogy külsőre is olyan az illető, akit szimpatikusnak találsz.