Miklósa Erika ruhátlanul ismerkedett meg a férjével
2022-10-27  /  Szerző:   /   Egyéb, Randi

Egyetlen kérdés döntötte el a kapcsolatuk sorsát, s szerencsére Zsolt jól válaszolt.

A házasságáról és a munkásságáról vallott Miklósa Erika az ATV Sorok között Lutter Imrével című műsorában. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő 2013-ban házasodott össze Csiszár Zsolttal, akivel különleges körülmények között ismerkedett meg.

– Amikor először találkoztunk, egy hidegkamrában rehabilitálódtunk, mindketten a maratonra készültünk. Emiatt gyakorlatilag ruhátlanul – fürdőruhában – találkoztunk először, és csak a szemünk látszódott a kamrában. Eltelt másfél óra, amikor végre bemutatkoztunk, és akkor jött rá, kivel beszélt – mesélte Erika.

– Az első randin megkérdeztem Zsoltit, hogyan áll az örökbe fogadás témájához. Úgy voltam vele, ha azt mondja, sehogy, akkor viszontlátásra, barátkozhatunk, de biztos nem lesz ebből kapcsolat. Azt válaszolta, hogy bármikor nyitott rá. Ez számomra fontos téma volt, mert a nagymamám nevelőszülő volt, és már fiatal nőként úgy gondoltam, ha lesz vér szerinti gyermekem, akkor is szeretnék legalább egy gyereket örökbe fogadni.

A világhírű koloratúrszoprán és férje később elindították a folyamatot, kilenc hónappal később pedig hazavihették Bíborkát. Jóllehet nem ő hozta világra a lányát, de ugyanazt élte meg, mint minden más anya.

– Miután hazavittük, egy-két hónap után nekem is volt szülés utáni depresszióm, tehát semmi különbség nem volt.

De vajon hogyan telnek a mindennapok Miklósa Erikáéknál immáron hármasban, családként?

– Úgy élünk, mint mások, üvöltözünk, mint az olasz családok – árulta el nevetve. – Ha nem készíti el a lányom a leckét, akkor másnap korán kelünk, rászólok, hogy mossa meg a fogát, tehát a hétköznapjaink teljesen ugyanolyanok, mint a többieké. Annyiban különbözik, hogy ha sokat dolgozom, éjjelente tovább fent maradok. Ilyenkor főzök, takarítok, mert ragaszkodom ahhoz, hogy főzzek a családnak. Számomra ez az élet értelme, nem az, hogy operaénekesnő vagyok. Hanem a család, és az, hogy ez a kislány úgy növekedjen, hogy mindent megkapjon tőlünk – fogalmazott.