Mészáros Árpád Zsolt ötödik gyerekre vágyik
Mészáros Árpád Zsolt az elmúlt egy évéről mesélt, amelyből kiderült, hogy bár a színházi fellépései megritkultak a pandémia következtében, a családjával töltött időt tekintve nagy előrelépés történt.
Nehéz lenne túl sok pozitívumot felsoroltatni az elmúlt egy év kapcsán, de ha ez az idő valamire lehetőséget adott az embereknek, akkor az a családdal töltött minőségi órák megnövekedése volt.
Hasonló élményekről számolt be MÁZS, azaz Mészáros Árpád Zsolt is, aki a HOT! magazinnak arról mesélt, hogy az összezártság jót tett a családnak:
„Kifejezetten jót tett nekünk az összezártság. Velünk él a huszonnégy éves nagyfiam, Bendegúz és a menyasszonya is, de a többi gyerkőccel is gyakran vagyok együtt. Esténként táncolunk, csocsózunk, bokszolunk. Azt mondják a gyerekeim, velem nyaralás az élet. Nagyjából két hónap után azért már akadtak kisebb-nagyobb viták, konfliktusok, de egyik sem tartott sokáig” – kezdte élménybeszámolóját a művész, akinek a legnagyobb örömére fia énekesként is egyre sikeresebb, és mint elmondta, több időt tudott a szeretteivel tölteni, mint korábban bármikor.
"Meghalnék a családomért, ez nem kérdés! Senki és semmi nem fontosabb a gyerekeimnél! Nem tartom magam jó szülőnek, vagy igazi apának, de ha tehetném, éjjel-nappal velük lennék"– jelentette ki a leghatározottabban.
Legkisebb fiát ugyanakkor nem láthatja rendszeresen, mely bántja is, így a feladatokból hétvégi apukaként tudja szerepvállalással segíteni a nevelést.
„Mindig igyekeztem a 'jó zsaru' szerepében maradni. Ösztönösen neveltem őket, nem hiszek a testi fenyítésben, és bár voltak nagy viták, mindent meg tudunk beszélni. Bár egy kicsit több tiszteletet el tudnék viselni.”
Az ismertebb emberek általában a kritikák kereszttűzében is könnyebben találják magukat, MÁZS esetében pedig a céltáblán nagy felületet szolgáltat rosszakaróinak, hogy négy gyermeke három anyától született. Nekik is üzent a vele készített beszélgetés során:
„A rosszakaróimnak üzenem, hogy remélem lesz ötödik gyerekem is” – árulta el, akire tavaly ismét rátalált szakítása után a szerelem, és az elmondottak alapján nem elképzelhetetlen, hogy adott időn belül az ötödik gyermek is úton lehet. Szerelmével, Krisztával nagy a harmónia, és gyermekei is megtalálták a közös hangot vele.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„A gyerekek anyának szólítják, ami szerintem sok mindent elárul. Én a szakítás után nem akartam nőt, társat magam mellé, de ő mindent megváltoztatott bennem” – zárta szavait kedvesével kapcsolatban, akivel már közös dalt is szerzett.
Forrás: Blikk