Megpróbáltatásokkal teli gyermekvállalásáról vallott a szépségkirálynő
2021-07-05  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

A többszörös szépségkirálynő, Magony Szilvia negyvenéves korára lett édesanya, azt azonban kevesen tudják, hogy milyen utat jártak be a férjével azért, hogy gyermekük lehessen. Szilviának az első házasságában sem sikerült teherbe esnie, így megfogadta, hogy jelenlegi férjével, Tamással fél év sikertelen próbálkozás után alaposan kivizsgáltatják magukat. A vizsgálatok során azonban nem találtak fizikai rendellenességet, amely akadályozná a fogantatást. Az idő gyorsan telt, ezért úgy döntöttek, más utat választanak.

Kisfiuk végül mesterséges megtermékenyítéssel fogant meg, azonban az első két lombikprogram sikertelennek bizonyult.

„Elég jól bírtam az ezzel járó nehézségeket, a legmegterhelőbb a rendszeres öninjekciózás volt. Amikor nem jött össze, mindig gyásznapot tartottam. Nem lehet szépíteni, mit éreztem akkor. Egy napnál több gyászt viszont nem engedélyeztem magamnak, hiszen az is csak idő. Megráztuk magunkat és mentünk tovább. Végül harmadik próbálkozásra fogant meg a baba” – vallott na ehézségeiről Szilvia a Best Magazinnak. A többszörös szépségkirálynő a nagy hírt tavaly júliusban tudta meg. Két embriót ültettek be, ám az ultrahangon közölték vele, hogy hármasikreket vár. Szilviánál egy egypetéjű ikerpárt és egy különálló babát mutatott az ultrahang.

"Elkezdtünk nagycsaládban gondolkodni: autócsere, nagyobb házba költözés, de az ikrek sajnos pár héttel később meggondolták magukat. Mivel azonban az elhalt magzatok még a méhben voltak, csak későn, a huszadik héten tudták elvégezni a kromoszóma-rendellenességet kiszűrő vizsgálatokat"– nyilatkozta. Lelkileg nehezen élte meg ezt az időszakot, a megpróbáltatások után azonban ma már a kezében tarthatja közel négy hónapos kisfiát, Márk Milánt.

 

Szilvia, aki egyszerűen nem bír betelni kisfiával, azt is elmesélte, hogy különleges kapcsolat van közöttük, emiatt pedig még a gyermekneveléssel járó nehézségeket is élvezi.

Forrás: Blikk